Hallgassa élőben!
Fotó: DM

ÚtON: Koccanás a Felső-Tisza parton – Fotó

Matolcsy: több újraindításra is szükség van
Első pillanatra úgy tűnhet, hogy a magyar gazdaság újraindítása csak annyit jelent, hogy kinyitnak azok, akik korábban bezártak.
Olasz sajtó: a civilhajók az embercsempészekkel egyeztetett mentéseket is végrehajtottak
Trapani ügyészsége március első napjaiban zárta le a 2016-ban és 2017-ben érkezett migráncsoportok tagjainak beszámolói alapján indított nyomozást.
Nem piacozhatunk a hét két napján
Amíg a szi­gorítás tart, addig Vásárhelyen a csütörtöki és a szombat délutáni piacot nem tartják meg, a területen csak az élelmiszerboltok lehetnek nyitva.
Félresikerült a műsorvezető fekete bőrűeknek szánt dicsérete
„Belül fekete vagyok”, hangzott el a CNN fehér bőrű műsorvezetőjének a szájából. Kijelentésén azonban sokan felháborodtak.
Megfertőződött koronavírussal Bassár el-Aszad szíriai elnök és felesége
Az elnöki hivatal közlése szerint mindketten jól vannak.
A Deutsche Wellének nyilatkozó vári lakos buktatja le a német tévét
Civilek nyilatkozatait manipulálta a Deutsche Welle, hogy azt a látszatot keltse, miszerint hazánkban üldözik a zsidókat.