Kék hírek

2008.01.21. 12:35

Kezdetét vette az olaszliszkai lincselés tárgyalása

A vádlottak meghallgatásával megkezdődött hétfőn a tavaly előtti olaszliszkai lincselés tárgyalása. A 8 vádlottnak különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt kell bíróság elé állnia. Ők verték halálra azt a tiszavasvári tanárt, aki autójával véletlenül elsodort egy, az úton átszaladó kislányt.

Bilincsben és vezetőláncon kísérték be a nyolc vádlottat a tárgyalóterembe. Mindannyiuk ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt indult eljárás. Az ügyészség szerint a most bíróság elé állított nyolc ember verte halálra tavaly előtt azt a tiszavasvári tanárt, aki Olaszliszkán véletlenül elsodort egy, az autója előtt átszaladó kislányt. A gyerek sérülések nélkül megúszta a balesetet, felbőszült rokonai azonban brutálisan agyonverték a pedagógust, az autóban ülő gyermekei szeme láttára.

A tárgyalás kezdetén felolvasott vádirat szerint volt, aki nekifutásból rugdosta a már földön fekvő tanárt, a kislány édesapja pedig baltával le akarta vágni az autós fejét. Az orvos szakértő véleménye szerint legalább 40 rúgás és ütés érte a brutálisan agyonvert tiszavasvári tanár fejét. A lincselők a nyílt utcán percekig rugdosták, ököllel és valamilyen tárggyal folyamatosan ütötték a már földön fekvő férfit.

A vádirat szerint a felbőszült rokonok egyike a tanár autóban ülő kislányait is meg akarta verni. Egyiküket még meg is akarták erőszakolni. Ezeket azonban megakadályozták.

Az elsőrendű vádlott - aki egyébként a helyi kisebbségi önkormányzat tagja - elismerte, hogy részt vett a verésben, a lincselés részleteiről azonban nem nyilatkozott. A másodrendű vádlott, az elsőrendű vádlott édesapja sírva idézte fel az Olaszliszkán történteket, arra hivatkozott, hogy nagyon ideges lett, amikor megtudta, hogy elütötték a kislányt. Arra sem emlékezett pontosan, hogy hányan és pontosan kik vettek részt a lincselésben. A tárgyalás délután a többi vádlott meghallgatásával folytatódik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bíróságon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!