Kék hírek

2009.03.25. 19:18

Nincs nemzeti alkoholstratégia

Nincs nemzeti alkoholstratégia, sok drogmegelőzési program "elhal", kevés a szakorvos, pedig a halálozások egyharmadát a szenvedélybetegségek okozzák - többek között ez hangzott el az országgyűlés kábítószerügyi eseti bizottságának szerdai ülésén.

Az Egészségügyi Minisztérium jelenlévő képviselői azt mondták jelenleg is dolgoznak az alkohol programon, és uniós forrásból több milliárd forintra lehet majd tavasszal pályázni drogmegelőzési programokra.

Sólyom Olimpia az egészségügyi tárca főosztályvezető-helyettese arra is felhívta a figyelmet, hogy mostantól addiktológusok - szenvedélybetegségekkel foglalkozó orvosok - is részt vesznek a miniszter tanácsadó testületében.

Az bizottság ülésén bemutatták a tavaly megszüntetett Országos Addiktológiai Intézet helyébe lépő új központot az Országos Addiktológiai Centrum fejlesztési programjait is. A centrum egyebek mellett vállalkozik majd egy átfogó "Alkohol-jelentés" elkészítésére, amelyet egy-két évente adnak majd ki. Szintén elkészítenek egy programtervet például a szenvedélybeteg terhes nők és a veszélyeztetett újszülöttek kezelésére.

Az alkoholizmus elleni küzdelemben részt vesz az a csaknem 300 klubból álló alkoholizmus elleni hálózat, amely több mint 50 évvel ezelőtt önszerveződéssel jött létre. A bizottság meghallgatta klubhálózat beszámolóját, amely leginkább a közösség erejében látta a sikeres leszokások okát. A Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon ülésen résztvevő orvosai szerint is a gyógyszeres kezelésnél is fontosabb szerepe van a terápiában a közösségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!