Kék hírek

2016.12.18. 07:41

Tömegkarambol - Szörnyű: már négy halottja van az M3-ason történt balesetnek

Négyre emelkedett az M3-as autópályán szombat éjjel történt buszbaleset halálos áldozatainak száma.

Munkatársunktól

Hétfő - Négyre emelkedett az  M3-as autópályán szombat éjjel történt buszbaleset halálos  áldozatainak száma - számolt be az M1 aktuális csatorna hétfő  reggel.


Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi  Oktató Kórház főigazgató-főorvosa az M1-nek azt mondta: két  középkorú nőt életveszélyes állapotban vittek kórházukba.  Mindkettejüket több órán keresztül operálták vasárnap. Állapotuk  stabilizálódott, intenzív osztályon helyezték el őket. Az egyik  betegnek azonban voltak más kísérő betegségei, amelyek arra  utaltak, hogy nehéz időszak áll előtte. Végül ez a nő az éjszaka  folyamán meghalt.


A baleset helyszínéről tizenkilenc embert vittek a miskolci  kórházba. Többségük könnyebb sérülést szenvedett. Két embert vettek  még fel a kórházba, már ők is jobban vannak - fejtette ki a főorvos.


A baleset szombaton éjfél előtt történt a Miskolc felé vezető  oldalon, a 133-as kilométernél. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei  Rendőr-főkapitányság szóvivője, Janasóczki Attila tájékoztatása  szerint a baleset után további autók rohantak előbb a felborult  járműnek, majd egymásnak. Kilenc személyautó és két mikrobusz  ütközött, ezek között magyar, román és ukrán is volt.


A felborult busz a debreceni Grand Tours utazási iroda járműve  volt, amely a bécsi adventi vásárra szervezett útról szállította  haza az utasokat. A buszon nyolcvanegyen utaztak, az összes sérült  közülük került ki.


Hárman a helyszínen meghaltak, több tucatnyian megsérültek. Az  útzárat csak vasárnap délután oldotta fel a rendőrség.


7.00 - Kártérítési előleget  fizet a tragédiában érintett családoknak a debreceni Grand Tours  utazási iroda, amelynek autóbusza szombaton éjszaka balesetben  felborult az M3-as autópályán - közölte az iroda Facebook-oldalán  vasárnap késő este. Az M3-as autópályán Mezőkeresztes és Mezőkövesd  között történt balesetben hárman meghaltak, több tucatnyian pedig  megsérültek.


Az iroda közleménye szerint a baleset okainak felderítése a  hatóságok részéről folyamatban van, de az autóbuszon utazók  tájékoztatása szerint a baleset elkerülhetetlen volt egy, az  autóbusz elé előzésből visszatérő, megperdülő és a busznak csapódó  személygépkocsi miatt.


A több évtizedes gyakorlattal rendelkező autóbuszvezető  megkísérelte az ütközést elkerülni, de a manőver az autóbusz  felborulását eredményezte - közölte az iroda.


"Miután a balesetért való felelősség megállapítása még hosszabb  időt igénylő vizsgálatot igényel, de a tragédiában érintett  családok most szorulnak segítségre, a Grand Tours 2000 Kft.  Ügyvezetése úgy határozott, hogy felelősségének elismerése nélkül  kártérítési előleget fizet az érintettek, illetve családjaik  részére, amely összeg a felelősség megállapítása után kerül  elszámolásra a károkozó felelősségbiztosításának terhére" -  olvasható a közleményben, amely rögzíti: a halálos balesetet  szenvedettek családjai részére 500 ezer forintot kívánnak utalni,  míg a súlyosan sérült utasokat megkeresik, és "tájékozódás után  nekik is segítenek".


Az utazási iroda a Facebookon kéri az érintett utasait, illetve  hozzátartozóikat, hogy jelentsék be igényeiket a Grand Tours 2000  Kft. debreceni székhelyén. 


Előzmények - Hárman meghaltak


A már felborult járműnek több autó is nekirohant. Az utazási iroda emeletes autóbusza a bécsi karácsonyi vásárból tartott hazafelé.


Ketten is életveszélyes állapotban vannak az M3-as autópályán szombat éjszaka történt buszbaleset sérültjei közül, őket Miskolcon kezelik - hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában. A közmédia riportere úgy értesült, hogy egyikük valószínűleg annak a kisfiúnak az édesanyja, aki a tragédia három halálos áldozatának egyike, ezt azonban nem erősítették meg a miskolci kórház dolgozói. Az M1 aktuális csatorna információi szerint a buszbalesetben hárman vesztették életüket és többtucatnyian sérültek meg, közülük tízen súlyosan. A debreceni Kenézy kórházban három súlyos sérültet ápolnak, több műtét vár még rájuk. Hajnalban tizenegy sérültet vittek az intézménybe, nyolcukat napközben hazaengedték. Miskolcra tizenkilenc sérültet szállítottak, négyük állapota súlyos, ketten vannak életveszélyben - hangzott el a tudósításban.


Korábban írtuk:

Ónos eső miatt lejegesedett több autópályaszakasz az éjszaka Borsod, Heves és Pest megyében, a jegesedéssel érintett szakaszokon balesetek történtek. A legsúlyosabb baleset az M3-as autópályán történt, ahol egy autóbusz felborult. Három utas a helyszínen meghalt.


A baleset szombaton éjfél előtt történt az M3-ason, a Miskolc felé vezető oldalon, a 133-as kilométerszelvénynél Mezőkeresztes és Mezőkövesd között. 


A baleset következtében három ember meghalt, többen megsérültek. A buszon 8-en utaztak, az összes sérült közülük került ki.


A busz magyar forgalmi rendszámú volt. A jármű balesete után további autók rohantak előbb a buszba, majd egymásnak. Kilenc személyautó és két mikrobusz ütközött. Ezek között magyar, román és ukrán felségjelzésű is van.

 

Fotók

 

Elhibázott manőver?


Vélhetően egy ütközést próbált elkerülni a debreceni Grand Tours utazási iroda buszának vezetője, amikor a busz megcsúszott és felborult - mondta el a három halálos áldozattal járó, Mezőkövesdnél szombaton  történt  balesettel kapcsolatban az iroda tulajdonosa az MTI-nek.


Az Ausztriában tartózkodó Nagy Sándor vasárnap délelőtt telefonon elmondta: hivatalos információkkal még nem rendelkezik, annyit tud, hogy az autóbuszt megelőzte egy személyautó, amely  a jobboldali sávba visszatértekor megpördült, forogni kezdett a jeges úton.


Az utazási iroda emeletes autóbusza a bécsi karácsonyi vásárból tartott hazafelé, amikor szombaton éjfél előtt balesetet szenvedett - közölte Nagy Sándor.

   

Tájékoztatása szerint az idén hét autóbuszos járatot indítottak a bécsi karácsonyi vásárra, ezek voltak az utolsó utak, a szerencsétlenül járt busz mögött is haladt egy másik járatuk. 

   

Amikor tudomást szereztek a történtekről, Debrecenből azonnal elindítottak egy buszt, amely másfél óra múlva érkezett a helyszínre az utasokért - mondta el a legnagyobb debreceni utazási iroda tulajdonosa az MTI-nek.


Hárman meghaltak


Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője az MTI-vel közölte: az OMSZ 14 mentőkocsival érkezett a helyszínre, ahol összesen 31 sérültet találtak. "Sajnos közülük egy 13 év körüli fiú, egy 20 év körüli nő, és egy 50 év körüli férfi életét nem lehetett megmenteni, hatan súlyosabb, huszonketten könnyebb sérüléseket szereztek."


A sérülteket helyszíni ellátás után a miskolci, az egri, és a debreceni kórházakba szállították.


Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgató-főorvosa az MTI-nek arról számolt be, hogy két súlyos sérültnek azonnali műtétre volt szüksége. A két műtét befejeződött, sikerültek a beavatkozások, de biztosat csak néhány nap múlva lehet mondani - hangsúlyozta, hozzátéve, jelenleg az állapotuk stabil.

 

Fotók

Három súlyos sérültet ápolnak a debreceni Kenézy kórház traumatológiai osztályán - közölte a kórház sajtószóvivője vasárnap délelőtt az MTI-vel.

Szentgyörgyi János tájékoztatása szerint a mentők hajnalban 11 sérültet szállítottak a debreceni kórházba. Közülük nyolc könnyű sérült zúzódásokat, karcolásokat szenvedett, őket ellátták, majd hazaengedték.

   

Egy 37 éves férfit súlyosan szennyezett alkari sérüléssel, egy 37 éves nőt fej- és alkari sérülésekkel, egy 39 éves asszonyt fartájéki sérülésekkel és szeméremcsonttöréssel vittek a Kenézy kórházba a mentők. Mindhármuk állapota súlyos, de nem életveszélyes, ellátásuk folyamatban van - tette hozzá a szóvivő.


Ketten is életveszélyes állapotban vannak az M3-as autópályán szombat éjszaka történt buszbaleset sérültjei közül, őket Miskolcon kezelik.

A közmédia riportere úgy értesült, hogy egyikük valószínűleg annak a kisfiúnak az édesanyja, aki a tragédia három halálos áldozatának egyike, ezt azonban nem erősítették meg a miskolci kórház dolgozói.

   

Az M1 aktuális csatorna információi szerint a buszbalesetben hárman vesztették életüket és többtucatnyian sérültek meg, közülük tízen súlyosan.


Miskolcra tizenkilenc sérültet szállítottak, négyük állapota súlyos, ketten vannak életveszélyben - hangzott el a tudósításban.


Az MTI információi szerint az áldozatok közül ketten debreceniek, az egyik egy 12 éves fiú, a másik egy 44 éves férfi - ők egy lépcsőházban laktak, a harmadik pedig egy 22 éves harsányi lány.

Megindult a forgalom


Megindult a forgalom az M3-as autópálya Miskolc felé vezető oldalán is a teljes pályán vasárnap kora délután, azt követően, hogy véget ért a műszaki mentés a 133-as kilométerszelvénynél, ahol szombat éjszaka súlyos buszbaleset történt - közölte Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. A Budapest felé vezető oldalon a rendőrség már korábban feloldotta az útzárat.


Hudák Andrea, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság irodavezetője elmondta, hogy a tűzoltók befejezték a balesetet szenvedett emeletes busz műszaki mentését, a járművet daruval állították vissza kerekeire.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!