Ország-világ

2015.05.03. 22:48

Már több mint 85 ezren jelentkeztek a ˝TeSzedd!˝ akcióra

Tavaly 116 ezren regisztráltak és csaknem 200 ezren vettek részt a szemétgyűjtésben.

Már több mint 85 ezren jelentkeztek a "TeSzedd!" elnevezésű, az idén május 15-17. között sorra kerülő országos szemétgyűjtési akcióra - közölte az akció projektvezetője vasárnap az M1 aktuális csatorna műsorában.

Móni István elmondta, hogy a múlt évben 116 ezren regisztráltak és csaknem 200 ezren vettek részt a szemétgyűjtésben, s ezzel a létszámmal a "TeSzedd!" Európa legnagyobb önkéntes hulladékszedési programjává vált.

A szemétgyűjtésre május 7-ig lehet jelentkezni; a tapasztalatok szerint az utolsó napokban ugrik meg az aktivisták száma - tette hozzá.

Mint elmondta: az országban 1500 helyen várják azokat, akik tisztábbá kívánják tenni a környezetüket. Az összeszedett szemét elszállításáról a szervezők gondoskodnak.

A tapasztalatok szerint a legaktívabbak az iskolások. Ennek annál is inkább örülnek, mert a program egyik legfőbb célja a gyermekek tudatformálása. Ugyanis ha gyermekkorban megszokják a környezet védelmét, felnőtté válásuk után is környezettudatos módon élnek majd - vélekedett a Móni István.

A projektvezetó arról is szólt, hogy az akció a háztartási jellegű hulladék eltávolítását célozza, vagyis az építési törmelék, illetve a veszélyes hulladék összeszedése nem az önkéntesek feladata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában