Helyi sport

2015.06.18. 13:32

Juhos: Ennél jobb edzőpárost el sem tudok képzelni

Bemutatkozott Szegeden Juhos Levente, a Naturtex-SZTE-Szedeák NB I A csoportos férfi kosárlabdacsapatának új igazolása: a 24 esztendős, több poszton bevethető játékos tegnap a Dock Caféban tartott sajtótájékoztatón beszélt igazi posztjáról és a Nikola Lazics, Milenko Topics edzőpárosról is.

Delmagyar.hu

– Fáradtan, de izgatottan indultam reggel Szegedre. Kipattantak a szemeim, hiszen négy székesfehérvári év után váltok csapatot – fogalmazott a 205 centiméter magas Juhos Levente, aki tavaly 23 mérkőzésen kapott szerepet az Alba Fehérvárban. Szegeden két évre írt alá, a sajtótájékoztatóra barátnője, Kata is elkísérte.

– A kétéves szerződés jelzi, hosszú távon is el tudom képzelni magam a szegedi csapatban, amelyet ellenfélként egy kiváló közösségnek ismertem meg. Minden kosárnak együtt örültek, a kispad is felállva ünnepelt, amikor betaláltak, ez is vonzó volt. Szeretnék ennek a közösségnek a tagjává válni. Emellett bízom benne, hogy nagyobb szerep juthat nekem, mint amit a legutóbbi két évben Fehérváron kaptam – mondta.

Fotó: Kuklis Isvtán

4 év után hagyja el Székesfehérvárt Juhos Levente. Szegedre barátnőjével érkezett.
Fotó: Kuklis Isvtán

Amikor Braniszlav Dzunicsot kinevezték Fehérváron, a maradására is volt esély, hiszen kiváló edzőről van szó, ám éppen ez, azaz az edzői stáb volt a motiváció a Szedeákhoz igazolásakor is.

– A Nikola Lazics, Milenko Topics edzőpárosnál jobbat el sem tudok képzelni, biztos vagyok benne, hogy jó kezekbe kerülök. Beszéltem a szegedi szerződésről Csorvási Milánnal is, aki buzdított, és elmondta: a szegedi két éve alatt rengeteget fejlődött, ez az időszak is kellett neki ahhoz, hogy újra válogatott lehessen – mondta a kaposvári származású játékos. Szegedet nem nagyon ismeri, bár Csorvási vendégeként járt már néhányszor a városban. A halászlevet szereti, így nagy gond nem lehet.

– Hogy milyen poszton érzem magam a legjobban? A kettestől az ötösig mindent játszottam az utóbbi években, sokposztos vagyok. Szegeden leginkább négyesként számítanak rám – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában