Szeged és környéke

2007.03.28. 16:19

Virágot kétmillióért

Nyolc tő erdélyi héricset ásott ki a Körös–Maros Nemzeti Park Csorvás melletti védett területén egy szegedi egyetemista. A 26 éves, az SZTE természettudományi karán tanuló fiatalember az őt tetten érő rendőröknek azt mondta, az általa eddig csak növényhatározókból és fotókról ismert növényt élőben is tanulmányozni akarta.

Nyolc tő erdélyi héricset ásott ki a Körös–Maros Nemzeti Park Csorvás melletti védett területén egy szegedi egyetemista. A 26 éves, az SZTE természettudományi karán tanuló fiatalember az őt tetten érő rendőröknek azt mondta, az általa eddig csak növényhatározókból és fotókról ismert növényt élőben is tanulmányozni akarta. Az erdélyi hérics Európában csak két helyen, Békés és Kolozs megyében él, pontos élőhelye szolgálati titoknak minősül. A ritka virág lett 1971-ben az első fokozottan védett faj Magyarországon – eszmei értéke 250 ezer forint. Vagyis a szegedi egyetemista kétmillió forintot érő virágot szedett. Természetkárosítás miatt indul eljárás ellene, ez akár három év börtönnel is büntethető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!