Szeged és környéke

2007.05.13. 16:19

Ugyanannyi lakásra kevesebb vevő

A vevők első kérdése ma is ugyanaz a telefonban, mint máskor: mennyibe kerül a lakás. Az év eleje óta azonban rögtön ezt követően a rezsi iránt érdeklődnek az emberek. A kapott válasz sorsdöntő, a magas fűtésszámla miatt ugyanis egyre nehezebb eladni a kettő plusz kettes paneleket Szegeden.

Fekete Klára (Délmagyarország)

Forró Józsefné nyit ajtót az egyik Budapesti körúti ötszintes panelház második emeletén. A kettő plusz kettes lakás gyönyörű: az előszobában és a mellékhelyiségekben ízléses járólap, a szobákban laminált padló, klíma, a falak festettek, a konyhában új beépített bútor, mosogatógép. Öt hete hirdetik, 9,8 millió forintra tartják. Eddig hét érdeklődő nézte meg a lakást, mindenkinek nagyon tetszett, de ennél tovább egyikkel se jutottak. Forróné elmondja, meleg vízzel együtt 20 ezer forint havonta a fűtésszámla, ezt mindenki sokallja. Ők 2700 forint fűtéstámogatást kapnak, szerényebb jövedelműek ennél többet igényelhetnének, mégis sokallják a rezsit a vevők.

A háziasszony szerint a rezsi mellett az is érdekli a vevőket, részt vett-e a ház a panelprogramban. Úgy véli azonban, nem egyértelműen jelent előnyt a felújítás, hiszen több lépcsőház hitelt vesz fel a ház becsomagolására, vagyis az árát az új vevő fizeti majd meg a magasabb közös költségben. Forróné másik, frissen szerzett tapasztalata az, hogy míg korábban önerőből és hitelből vásároltak az emberek lakást, most egyre többen kizárólag kölcsönből vágnak bele életük legnagyobb beruházásába.

120-150 ezer forint között

Nehéz belőni a panellakások négyzetméterárát, de általában 120-150 ezer forinttal kell számolni. Lakás és lakás között általában abból adódik a különbség forintban, részt vett-e a ház a panelprogramban, mennyire ápolt a lépcsőház, és hogy cseréptető fedi-e.

Kívül-belül felújított kettő plusz kettest különben tömegével kínálnak eladásra a szegediek a Déli Apróban, több lakáscím mellett ugyanaz a telefonszám olvasható. Ingatlanközvetítő hirdet: Jóni Anikó arról számol be, hogy ilyeneket 9 és fél millióért kínálnak általában, de a magas fűtésszámla miatt szinte eladhatatlanok. Pontosabban: minden attól függ, mekkora állami támogatást kaphat a potenciális vevő. Egy másik telefonszámon Budai Ildikó hirdet, Tápai utcai nagy paneljéért 11,2 millió forintot szeretne kapni. A fűtésszámláért ő a támogatást levonva havi 15 ezer 500-at fizet, de ez teljes áron 23 ezer forint lenne. Reménykedik, hogy lesz vevője. Arra a kérdésre, nem kér-e sokat, azt válaszolja: jó a környék.

A nagy lakások körüli csend ellenére nem stagnál az ingatlanpiac – ezt több közvetítő is megerősíti. És nem vertek dobra hirtelen sokkal több nagy lakást sem, mint a korábbi években, csak a vevők száma kevesebb – fogalmazott Sándor Zsuzsanna, a nevét viselő ingatlaniroda tulajdonosa. Sok panel forog a piacon, egyre többet sikerül rövid időn belül eladnia, de a kelendőség határa szerinte az 55 négyzetméteres alapterület, ami pénzben 6 vagy legfeljebb 7 millió forintot jelent. Bátyiné Mester Zsuzsanna, a LIMIT Kft. ingatlanirodájának vezetője állítja, ugyanakkora a forgalom panelből, mint egy évvel ezelőtt, és szerinte a felújítottak a kelendőek, mivel alacsonyabb a rezsi. Kettő plusz kettesük jelenleg nincs is a kínálatban. Tatár Rózsa, a Constans Bt. tulajdonosa szerint viszont nehéz szabadulni a házgyári lakástól: régóta keres vevőt egy első emeleti, két szoba hallos lakásra 6,2 millióért, sikertelenül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!