Egykor ékszerdoboz volt a népkerti megálló

Száztizennégy éve indult meg a vasúti közlekedés Vásárhely és Szentes között. Ezt emléktábla örökíti meg a vásárhelyi népkerti állomásépület falán. Akkor még csak bakterház állt itt, amit idővel bővítettek. Jelenleg igen leromlott állapotban van az állomásépület, aminek felújítását nem tervezi a MÁV a közeljövőben.

Imre Péter

1939-ben kezdeményezte a tulajdonos MÁV a bakterház fejlesztését – tudtuk meg Borus Gábor helytörténésztől. Pályázatot írtak ki, melyet [namelink name="Szabó Sándor"] építész nyert meg. Az eredeti épületet 15 méterrel megtoldották Kishomok felé. A famunkát csabai, a bádogosmunkát orosházi, az ács- és vízvezetékkel kapcsolatos munkálatokat szegedi, míg a szigetelést budapesti cég végezte el. A szakemberek serényen dolgoztak, 1939 októberében már arról számolhatott be a helyi sajtó, hogy a bővítés, felújítás a befejezéséhez közeledik; és arra is ügyeltek, hogy az épület a város speciális, rá jellemző népi és iparművészeti jegyeit hordozza magán. Ezért készültek a majolikagyárban díszítőelemek, oszlopok és egy kút.

Az utazóközönség 1939. december 2-án vehette birtokba a megújult népkerti vasútállomást, akkor adtak ott ki először jegyet. A belső berendezésre azonban még valamivel több mint egy évet várni kellett: 1941. január 25-én lett kész. A jellegzetesen vásárhelyi festett-faragott bútorok elkészítésére [namelink name="Balogh József"] asztalosmester kapott megbízást háromezer pengő értékben, és a tárgyakból magyarszobát alakítottak ki a váróteremben. A népkerti épület valóságos kis ékszerdoboz lett, mire teljesen elkészült.

Azóta viszont folyamatosan pusztul, romlik az állaga. Érdemes lenne megmenteni, kedves és jellegzetes színfoltja lehetne a városnak. A felújítással kapcsolatos kérdéseinkre a MÁV ZRt. kommunikációs igazgatóságától kaptunk választ.

„A Hódmezővásárhelyi Népkert állomás rekonstrukciója – forráshiány miatt – nem szerepel a közeljövő tervei között. Természetesen a napi karbantartási, illetve az állagmegóvási munkálatokat a MÁV elvégzi. A vasúttársaság nem zárkózik el attól, hogy az önkormányzatok esetleg anyagilag is hozzájáruljanak egy-egy vasútállomás felújításához. A vasúttársaság harmincnégy olyan kiemelt állomás felújítási tervével rendelkezik, amelyek elsőbbséget élveznek az ingatlanrekonstrukció területén. Ezek az állomások, állomásépületek elsősorban nagy forgalmú csomópontok, budapesti főpályaudvarok. Ilyen nagyszabású rekonstrukció fejeződött be a közelmúltban Szegeden és Szombathelyen, ahol a műemlék épület megújult, egyben korszerűbbé vált az utaskiszolgálás, a személyszállítási szolgáltatások minőségileg is javultak." A fentiek szerint a Népkert rekonstrukciójára még várni kell. Remélhetőleg nem feledkeznek el róla...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!