Szeged és környéke

2007.07.11. 16:19

Üllésen jártak a Délmagyarország szerkesztőségének tagjai

Megyejáró körutunkat kedden Üllésen folytattuk, a művelődési házban találkoztunk olvasóinkkal. Szót ejtettünk az újságkészítésről, a lapunk által szervezett programokról és akciókról. Olvasóink elmondták, a Délmagyarországgal kezdődik a napjuk, kedvelik, szeretik az újságot, és persze javaslataikat is megfogalmazták.

A jó hangulatú találkozón üllési olvasóink számos észrevétellel, ötlettel halmozták el megyejáró csapatunkat. Vannak akik például a tanyák életéről olvasnának többet, mások a tudomány világának érdekességeit is szívesen látnák a lapban, megint mások az országos vízhőmérsékleteket is a Délmagyarországban szeretnék megtalálni. A legtöbb dicséretet a helybeli terjesztő, Marótiné Szabó Szilvia kapta, az ő jóvoltából előfizetőink már kora reggel, óramű pontossággal, kézbe vehetik kedvenc újságjukat.

Őrfi Ferenc főszerkesztő-helyettes a lappal kapcsolatos változásokról beszélt, Németh Ildikó marketingvezető legújabb akcióinkat mutatta be, míg Hocz Pál nyomdaigazgató a közeli nyomdai beruházásról tájékoztatott. Az 1674 Szín 5-ös tanuló közül egy üllési diáknak, Répássy Róbertnek kedvezett a szerencse, harmadik díjat nyert. A találkozó kvízjátékkal zárult – ajándékokért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!