Ország-világ

2013.07.13. 08:15

Generali: évről évre nő a kátyúkár

A biztosító tavaly 200 millió forintot fizetett ki az autósoknak, míg az idén eddig 120 millió volt a kár.

A kátyúkárokra tavaly 200 millió forintot fizetett ki az autósoknak a Generali Providencia Biztosító, míg az idén eddig 120 millió volt a kár, időarányosan 20 százalékkal több a tavalyinál - közölte a biztosító.

A közlemény idézi a Magyar Közút Nonprofit Zrt. adatait, amelyek szerint a 30 ezer kilométeres állami közúthálózatra az idén 8,5 milliárd forintot költenek a kátyúk kijavítására. Ebből eddig csak 3,6 milliárdot költöttek el, mert az elhúzódó tél és az eső akadályozta a munkát.

Saját kifizetéseinek mérséklésére a Generali a Biztonságért Alapítványán keresztül kátyúvadász honlapot működtet. Erre bárki feltöltheti - képpel és GPS koordinátákkal - a talált kátyút. Eddig 300-an csatlakoztak feltöltőként a rendszerhez, a legtöbb kátyút Pest megyéből küldték be. A GPS adatok nemcsak az autósokat informálják, hanem a közútkezelő is látja, hol kell folytatni a munkát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában