Bulvár, celeb

2014.03.19. 10:51

Harminc évvel A jedi visszatér után játszódik az új Star Wars-rész

A forgatás májusban kezdődik a Pinewood stúdióban, az Star Wars VII. rész pedig 2015. december 18-án kerül a mozikba.

Harminc évvel A jedi visszatér után veszi fel az űrsaga fonalát a J. J. Abrams rendezésében készülő új Star Wars-epizód - árulta el kedden Bob Iger, a Walt Disney filmvállat főnöke.

A Disney 2012-ben vásárolta meg az űreposzt gyártó Lucasfilmet, és szinte azonnal bejelentette, hogy további három új filmmel gazdagítja a Star Wars-univerzumot.

Iger a Disney részvényesek éves találkozóján, kedden az új film szereposztásával kapcsolatban csak annyit mondott, hogy lesz néhány ismerős arc és egy csapat fiatal is fontos szerephez jut, emellett azt is hozzáfűzte, hogy a nézők megint találkoznak majd R2D2 robottal.

A Star Wars hivatalos honlapja hétfőn közölte, hogy a forgatás májusban kezdődik a Pinewood stúdióban.


Korábban fölmerült, hogy Harrison Ford és Carrie Fisher is visszatérhet, és az új filmcsillagok közül az idén Oscar-díjjal elismert Lupita Nyongío neve is előkerült egy lehetséges szereplőgárdában, de ezeket a találgatásokat egyelőre nem erősítette meg a Disney.

A jedi visszatér az 1977 és 1983 között bemutatott első Star Wars-trilógia utolsó darabja volt. Mivel a később elkészült második trilógia története valójában előzmény, és az epizódok a történet időrendje szerint kaptak számozást, A jedi visszatér a Star Wars VI. rész címen szerepel.

A George Lucas által alkotott hat Star Wars-film összesen 4,4 milliárd dolláros bevételt hozott világszerte a jegyeladásokból.

A Star Wars VII. rész 2015. december 18-án kerül a mozikba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!