Kifestők gyerekeknek

2007.01.04. 15:19

Bátyi Zoltán: Belami rezsiköltsége

"A vonaton utazás egyelőre csak 16 százalékkal lesz drágább, de pár hónap múlva ezt egy újabb, 17 százalékos emelés követi. Emellett a távolsági buszjegy 10 százalékos emelése kismiska, mint ahogy a szintén 10 százalékkal emelt csatornadíj is, bár ugyanezt a leminősítő véleményt már nem eszközölném a szemétszállítás 18 százalékos emelése esetén."

Ki ne mondja még egyszer, hogy boldog új évet, mert úgy szájon vágom, hogy holnaptól a metszőfogaival vakargathatja az összes törött bordáját – lökte föl székestől Smúz aput Snájdig Pepi a Zsibbadt brigádvezetőről elnevezett kisvendéglő nagy ricsajában. A bent viháncoló népek éppen azon szorgoskodtak, hogy a 2007-es esztendő második napját vidámsággal töltsék.

– Aztán elárulná, mielőtt még magára borítok két asztalt, miért olyan durva, mint a drótkeféből szőtt pokróc? – vágta Snájdighoz az új élet új mondatát Minek Dönci.

– Hát csak azért, mert egy olyan napon nekem senki ne magyarázzon boldog új esztendőről, amikor rá kell döbbennem: ebben az évben csak azért élek, hogy megélni tudjak – harsogta a nem igazán könnyen érthető mondatot Snájdig. Ám Pepi nem sokáig hagyta kétségek, meg rozzant széklábak között fetrengeni a népes hallgatóságot, s már kérdezte is:
– Felfogták egyáltalán, 2007-ben tulajdonképpen csak azért járunk munkába, hogy ki tudjuk fizetni a mindennapok költségeit? – ráncosodott a rémület Snájdigon, s olyan felsorolásba kezdett, aminek elejét még néhányan bizakodó mosollyal, no meg némi ételmaradékkal az arcukon hallgatták. Ám mire a végére ért, lett olyan fagyos a csönd a Zsibiben, hogy Józsi csapos jégpályát nyithatott néhány környékben lakó, hányatott sorsú, de mozgásigényéről elhíresült iskolakerülő gyerkőcnek.

– Egyelőre a kedvezményekről szó ne essék, csupán a puszta tényekkel szembesüljenek. Január elsejétől a gáz árát 70 százalékkal, a távhőjét, mondhatjuk panelfűtésnek is, 55 százalékkal emelik. A vonaton utazás egyelőre csak 16 százalékkal lesz drágább, de pár hónap múlva ezt egy újabb, 17 százalékos emelés követi. Emellett a távolsági buszjegy 10 százalékos emelése kismiska, mint ahogy a szintén 10 százalékkal emelt csatornadíj is, bár ugyanezt a leminősítő véleményt már nem eszközölném a szemétszállítás 18 százalékos emelése esetén – folyt a szó Snájdig szájából, egy időben a szemét elhagyó könnycseppekkel.

– Persze drágább lett a gyógyszer is, több pénzért viszi el a posta a levelünket, jócskán megemelik a lakbért, a tömegközlekedés díját, a parkolási díj se csökken, naná. Míg a bankok, szegények arra kényszerülnek, hogy a szolgáltatásaik árát emeljék – zárta felsorolását Snájdig. Hogy Plüss Eta a várható élelmiszer emelését cifrázhassa, mert – mint Etus mondta – azt csak nem hiszi senki, hogy az energia árának emelése mellett szótlanul elmennek a gyárak meg a termelők.

– Én a fent megnevezett gyárakról és termelőkről nem tudok nyilatkozni, de azt kérném: menjenek el szótlanul mindazok ebből a vidámra tervezett kocsmából, akik ezek után is csak rossz hírt tudnak közölni – csapott az asztalra Belami, aki szerette volna irtózatosan optimistán kezdeni az új esztendőt, de valahogy nem akart sikerülni neki.

– Csak szembesüljön a tényekkel, könnyebb lesz az élete, ha a realitások talaján áll – hörgött ekkor Ló Elek bele Belami arcába, s azt harsogta: ilyen mértékű áremelésre talán még egyszer sem volt példa, mióta ő megkezdte a kapitalizmus alapjainak a lerakását.

Na, ez azért már felhergelt néhány közömbösnek tekinthető Zsibi-lakót is, és a kocsma sarkából, valamint józan megfontolásból rögvest elkezdték magyarázni a kedvezmények rendszerét. Ám olyan nagy fába vágták a fejszéjüket, hogy már az első körmondat rátekeredett a nyelvükre. Cink Enikő ugyan próbálkozott egy heveny fejszámolással, de őt annyira lekötötte az egyetemi tandíj bevezetése az ingyenes oktatásban, hogy a diákutazási kedvezmény szigorítása miatt már sírni sem tudott.

– Még csak azt szeretném mondani, hogy nőtt a pénzbeli egészségbiztosítási járulék és a munkavállalói járulék mértéke is – hallatta a szavát Minek Dönci kényszervállalkozó. Először megtapsolták: végre egy jó hír a növekedésről! Majd amikor kiderült: ez a fizetés 3 és fél százalékos csökkenését jelenti – na, ne mán! – sikított Cink Enikő a pult mellől. Egy-két fejszámoló közölte is a végeredményt. Szerintük, ha beszámítjuk, hogy mennyi lesz az infláció, plusz azt, hogy egy csomó cégnél nullával egyenlő a fizetésemelés, akkor szépen visszacsüccsenünk a két-három évvel ezelőtti reálbérre.

– De végül is mit akart mondani Snájdig a rezsiköltségekről? – ébredt fel szilveszteri mámorából Bika Jenő, hogy aztán két nagy pofon eredményeként visszaaludjon, s szép, kövér, de leginkább vágtató magyar gazdaságról álmodjon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!