Kistelek és környéke

2019.04.30. 17:14

50 év után megújult a polgármesteri hivatal Csengelén

79 millió forint uniós támogatás és 13 millió forint önkormányzati forrásból újult meg a Polgármesteri Hivatal Csengelén.

K. A. R.

A régi tanácsháza igazi szolgáltató önkormányzattá vált, ezzel átlépve a 21. századba – fogalmazott ünnepi beszédében Kormányos Sándor polgármester kedden, a megújult épület átadóján. Mint mondta, ötven éve vártak erre, most három épületet újítottak meg: az önkormányzatét, Varga doktor rendelőjét, illetve a melléképületet, ahol irattár, a szociális szolgáltató konyhája, illetve a közfoglalkoztatottak közösségi helye működik majd. Hőközpont kialakítása, szigetelés, tető- és nyílászárócsere, akadálymentesítés, vizesbklokk építés, új bútorok, kamerarendzser és tűzjelzők – mind a TOP-os fejlesztés része volt. A Belügyminisztérium támogatása által szupergyors internetet kapnak a hivatal dolgozói hamarosan, a vezetékeket már kicserélték az építkezéskor.

50 év után megújult a polgármesteri hivatal Csengelén. Fotó: Kuklis István - GALÉRIA

A szalagátvágás előtt Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője is üdvözölte a beruházást, elmondása szerint a kormányzati támogatások által most már minden olyan lehetőség eljut a községekbe, amivel korábban csak a városok tudtak élni, a Magyar Falu program is ez a célt szolgálja. Hangsúlyozta, azt szeretnék, hogy minél városibb életet éljenek a kistelepülésen élők is. Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte, a Terület- és Településejlesztési Operatív Program lehetőséget adott arra, hogy minden település megtalálja a jövőképét, Csengelén ez sikerült, saját forrást hozzáadva értéket teremtettek. Juhász Tünde kormánymegbízott szerint Csengelén olyan erő van, amitől ez a település több, mint a környező községek, hiszen a vezetés a helyiek erejéből és hitéből tud táplálkozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!