Kistelek és környéke

2019.07.25. 17:33

Ez a hét az egészségről szól Csengelén, ahol most házhoz jön az ellátás

Bőrgyógyász, urológus és masszőr fogadja a pácienseket, illetve van csontsűrűség-vizsgálat és tüdőszűrés is a héten Csengelén, ahol az önkormányzat szervezésében egészségnapokat tartanak. Ezekért az ellátásokért a falusiaknak az év többi részében utazniuk kell, most viszont helyben, ingyenesen vehetik igénybe.

Timár Kriszta

– Ezt el tudnám viselni mindennap – fogalmazott Vörös Tiborné, aki tegnap délelőtt ép­­pen masszázson vett részt a csengelei egészségházban. Előtte tüdőszűrésen volt, így többszörösen kihasználta az önkormányzat által évek óta megszervezett egészséghetek nyújtotta lehetőségeket. A faluban volt már bőrgyógyász, aki melanomaszűrést végzett, lehetett jelentkezni csontsűrűségmérésre és szabadtéri jógára, több napon is volt vércukor- és vérnyomásmérés, valamint tü­­dőszűrés.


– Ezek a vizsgálatok az év nagy részében nem érhetők el Csengelén, hiszen a helyben rendelő háziorvoson kívül csak gyerekorvos és pszichiáter jár ki hozzánk, illetve nőgyógyász, aki tanácsadást tart. Éppen ezért nagyon népszerű ez a program, a szakorvosokhoz pillanatok alatt betelt az összes időpont – mesélte Tóth Alexandra védőnő, a program szervezője. – De a kísérőrendezvények iránt is nagy az érdeklődés: a keddi bi­­ciklis túrán például, ahol Kiskunmajsáig tekertünk, 30-an vettek részt – tette hozzá.


Már jó előre minden időpont betelt a svédmasszázsra is, ame­lyet egy helybeli masszőr, Kornóczi Róbert vállalt ingyen.

Az egészséghéten helyben elérhetők a szűrővizsgálatok, míg az év többi részében utazniuk kell a csengeleieknek. FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS

Az egészséghéten helyben elérhetők a szűrővizsgálatok, míg az év többi részében utazniuk kell a csengeleieknek. FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS

– Szeptembertől szeretném beindítani a saját vállalkozásomat, remélem, ez jó lesz reklámnak – mondta. Tapasztalatai szerint erre a szolgáltatásra minden korosztály vevő, és legalább annyi férfi volt a jelentkezők kö­­zött, mint nő.


Tegnap a szervezők a gyerekeket is igyekeztek bevonni a programsorozatba: a faluházban sorversenyeket rendeztek nekik, a zöldség- és gyümölcsfogyasztásra pedig úgy próbál­ták ösztönözni őket, hogy különböző figurákat raktak ki ezekből a tányérokra. De lehetett krumplinyomdát és salátát is készíteni, aki pedig maradt a hagyományos kézműveskedésnél, gyurmázhatott, színezhetett.


Az egészséghét pénteken zá­­rul. Ma urológus megy a településre, illetve lesz aerobik, pénteken pedig látásellenőrzésre lehet menni, hogy kiderüljön, van-e szükség szakorvosi vizsgálatra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!