Kistelek és környéke

2019.07.28. 15:10

Hatvan táncos táborozik Kisteleken, hétfőn nyilvános edzés a szegedi diszkóhajón - galéria

Európa több országából, sőt Japánból is érkeztek táncosok az idei Kisteleki tánctáborba, ami pénteken kezdődött. Naponta több mint 11 órát gyakorolnak, neves oktatók segítségével tökéletesíthetik tudásukat.

T.K.

Hatvan táncos érkezett pénteken Kistelekre, megkezdődött ugyanis a Pro-Art Táncstúdió nemzetközi nyári tábora. Szlovén, olasz, ukrán, osztrák, szerb, japán és magyar sportolók vesznek részt a többnapos programon, ahol gyakorlatilag egész nap keményen dolgoznak.


– Reggel 9-től este fél 9-ig tartanak az órák. Ezek között vannak csoportos foglalkozások és egyéni képzések, sőt mentális tréningek is – mondta el lapunknak Zsom Olivér, a Pro-Art Táncstúdió elnöke.

Nemzetközi tánctábort tartanak Kisteleken - GALÉRIA. Fotó: Kuklis István

Hogy miért éri meg a nyári hőségben ilyen kemény felkészítő táborban részt venni, az az itt lévők számára nem is kérdés. – Ez az ősz idényre, valamint a Kistelek Openre való felkészülés első fázisa. A külföldiek számára pedig azért vonzó, mert olyan tanárok tartanak nálunk órákat, akikhez szinte lehetetlen bejutni – magyarázta Zsom Olivér. Példaként említette a többszörös világbajnok Alessia Manfredinit, Bianca Schreibert, vagy akik miatt ők Kistelekre látogattak, a világbajnok Törökgyörgy Melinda–Andrej Skufca párost.


Aki kíváncsi, hogyan zajlik egy ilyen profi felkészülési tábor, hétfő este Szegeden betekinthet a kulisszák mögé, a belvárosi diszkóhajón ugyanis nyilvános edzést tartanak.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!