Kistelek és környéke

2019.05.05. 16:58

Kisteleki tűzoltó nyerte a lépcsőfutást - galéria

Szeged - Gémes József, a kisteleki katasztrófavédelmi őrs tűzoltója nyerte szombaton a tűzoltók erőpróbáját, amit a szegedi Tisza parton rendeztek meg. Az ország legerősebb tűzoltóin kívül gyerekprogramok is voltak, megtelt a Dóm tér.

Suki Zoltán

Nem eset az eső, így szerencsés napot fogtak ki a tűzoltók, és azok is, akik kilátogattak a szegedi Dóm térre és a Tiszta partra szombaton, hogy megnézzék a tűzoltók szokásos évi versengését. A hivatalosan Futótűz Horizontális Lépcsőfutó versenynek keresztel esemény már hagyományos extrém sportrendezvény, minden évben megrendezik.


Idén nem csak Magyarországról, hanem Ausztriából és Romániából és érkeztek nevezések. A szomszédos Temes megye tűzoltói közül hatan vállalták a megmérettetést, nyugati szomszédunktól pedig két nevezés érkezett a versenyre.

Tűzoltók lépcsőfutása Szegeden. Fotó: Frank Yvette (galéria)

Idén egy új versenyszám indult el a fogadalmi templom árnyékában: a harcosok párviadala teljesen új próbatételekkel és extrém kihívásokkal várta a nevezőket. A versenyzők palánkot ugrottak, csőben kúsztak súlyokkal, traktorgumit görgettek és súlyos farönköket pakoltak fel a teherautó platójára. A pálya utolsó szakaszán sem volt pihenés, tíz fekvenyomás után lehetett csak megállítani a másodperceket számláló stopperórát. 


A klasszikus versenyt [namelink name="Kakas Béla"], a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke indította el. Itt teljes védőruházatban, sisakban, palackkal a hátukon kellett futniuk a tűzoltóknak. 


[namelink name="Molnár Krisztina"], a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a Délmagyarországnak elmondta, hogy a versenyzők közül sokan több hónapos felkészülés után álltak a rajtvonalhoz, a legjobbak az utóbbi hetekben rendszeresen rótták a köröket a plusz harminc kilós felszerelésben.

Tűzoltók lépcsőfutása Szegeden. Fotó: Frank Yvette (galéria)

A mostani versenyen új rekord született. Még tizennégy perc sem telt el, amikor az első tűzoltó befutott a várakozó tömeg közé. Gémes József, a kisteleki katasztrófavédelmi őrs tűzoltója életében először nevezett a versenyre, és nem is érte be kevesebbel, mint az aranyéremmel. 


A verseny második helyén a tavalyi nyertes, Rasztik Ferenc futott be, aki a szegedi parancsnokságon teljesít szolgálatot. Pár másodperccel maradt le az első helyezett bajtársától, akivel komoly csatát vívtak a pálya utolsó méterein. Harmadikként pedig a román tűzoltók leggyorsabbika, Vasile Minzatu ért célba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!