Kistelek és környéke

2019.06.20. 15:06

Modern, kényelmes lett a csengelei egészségház - a falubeliek szerint is

Csengele - A betegek és a dolgozók is dicsérik Csengele új egészségügyi központját, melyet a hónap elején adtak át. A falubelieket modern körülmények között fogadja a háziorvos és a védőnő, műszerezettségében pedig jobban felszerelt, mint sok városi praxis.

Timár Kriszta

– Nem lehet összehasonlítani a korábbi rendelővel a mostanit. Az egy régi épület volt, ez klasszisokkal különb. Nagyon örülünk neki, mert a beteg embernek sem mindegy, milyen körülmények közé kerül – mondta Heim Gézáné, amikor az új egészségügyi központ várójában ülve arról kérdeztük, hogy tetszik neki a másfél hete átadott intézmény. Az egykori védőnői rendelőt bővítették ki és újították fel 75 millió forintból, melyből 60 milliót az Európai Unió, 15 milliót az önkormányzat állt. A beruházás elkészültével ideköltözhetett a falu háziorvosa, Torontáli Renáta is.


– Amikor 1990-ben Csengelére jöttem, a régi igazgatói házból kialakított rendelőt és szolgálati lakást kaptam meg, ami jóval kisebb volt, mint ahova most átköltözhettem. Teljesen más itt a hangulat: tágas, világos minden, a berendezés pedig az utolsó függönyig az én ízlésemet tükrözi – mesélte a doktornő, aki saját vállalkozása bevételéből is jelentős összeget fordított a rendelőre, hiszen a pályázati pénzből a bútorzatra és műszerekre már alig futotta.

A tágas és világos rendelőben elégedettek a betegek. FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS

A tágas és világos rendelőben elégedettek a betegek. FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS

Az orvosi rendelőben van külön vérvételi helyiség, egy orvosi pihenő, konyhával ellátott szociális helyiség és egy félautomata defibrillátorral felszerelt fektető, ahol akár infúziót vagy oxigént is tud adni a háziorvos, ha súlyos beteget lát el. – Szerettem volna olyan háziorvosi rendelőt kialakítani, ahol a lehető legszélesebb körű ellátást tudom biztosítani a betegeimnek, hogy ne kelljen feltétlenül szakrendelésre küldeni őket. Ezért van például fizioterápiás ultrahanggépem ízületi betegek számára, illetve egy olyan vérvizsgáló készülékem, amellyel kimutatható a mélyvénás trombózis és a tüdőembólia, különböző bakteriális fertőzések, ami segít abban, hogy feleslegesen ne rendeljek antibiotikumos terápiát, illetve alkalmas arra is, hogy a cukorbetegeket ellenőrizzem, jól vannak-e kezelve – magyarázta Torontáli Renáta, aki a régi épületből sem költözött ki, azt megtartotta üzemorvosi praxisának üzemeltetésére.


Az egészségügyi központ másik felében a védőnők vannak, akik szintén felújított épületrészben kezdhették meg június elején a munkát. A festésben a falu édesanyái is segítettek. – Korábban két helyiség állt csak rendelkezésre. Most a rendelőn kívül van egy játszószobánk és egy irodánk is – mutatta Tóth Alexandra védőnő, aki elárulta: kéthetente gyermekorvosi tanácsadással, havonta egyszer pedig nőgyógyászati tanácsadással, szakorvosokkal várják a falusiakat. – Eddig is itt dolgoztunk, de ilyen környezetbe sokkal jobb bejönni mindennap – foglalta össze tapasztalatait a felújítással kapcsolatosan.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!