Kistelek és környéke

2019.05.28. 18:42

Újabb bölcsődével gazdagodott megyénk

Sok ezerrel bővült a bölcsődei férőhelyek száma hazánkban 2010 óta, hiszen egyre több településen van igény ilyen intézményekre.

K.A.R.

A számos pályázati felhívás állt erre rendelkezésre az elmúlt években, a csengelei önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban nyert forrást a probléma orvoslására, így a napokban ünnepélyes keretek közt adhatták át a 11 millió forintból épült intézményt. Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője a programon kiemelte, komoly összefogás ez, amellyel nem találkozni minden településen. Mosolygósak a gyerekek, szép az intézmény, megfelelő módon tud fejlődni a község, tud egymásért gondolkodni, tud egymásért dolgozni a csengelei ember – tette hozzá. Kovács Beáta, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke a programon gratulált a polgármesternek a programokhoz, amelyeket a település a TOP-ban valósított meg, míg Gémes László megyei közgyűlési tag arról szólt, hogy a település polgármestere minden akadállyal megharcol Csengele érdekében.


Az átadón Kormány Sándor polgármester hangsúlyozta, az, aki bölcsődét épít, bízik a falu lakosságmegtartó képességében, bízik a fiatalok gyermekvállalási kedvében, és bízik abban is, hogy a faluban holnap is lesz élet. Mint mondta, a most átadott intézmény a jövő záloga, az önkormányzati döntésé, amely az alapoktól építkezik, és lehetőséget biztosít a szülőknek arra, hogy kiváló körülmények között, jól képzett bölcsődei gondozókkal kiváló nevelő munka folyhasson.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!