Délmagyar logó

2019. 06. 18. kedd - Arnold, Levente 19°C | 27°C Még több cikk.

Élettársa olvassa fel Telekosár-nyertesünknek az újságot

Délmagyarország feliratú övtáskával a derekán érkezett elkölteni 25 ezer forint értékű Telekosár-nyereményét Bors Miklós. A kisteleki nyugdíjas 27 ezer 281 forintot költött el a szegedi Príma Nova szupermarketben.
– Nagyjából 12 évvel ezelőtt a Déli Apróval nyertünk egy montenegrói utat. Repülőgéppel utaztunk, hatalmas élmény volt. Előtte sosem repültem még – mesélte a 68 éves Bors Miklós, aki ma már erre nem vállalkozna: térdműtéte miatt nehezen közlekedik, leginkább otthon internetezik, játszik a számítógépén.

A Balatonalmádiból származó, korábban üzletkötőként dolgozó férfi élettársával, Juhászné Gombos Erzsébettel közös háztartásban él. Miklós élvezettel hallgatja, ahogy az ágyába kapott kávé mellé Erzsébet mindennap felolvassa számára a Délmagyarországot, ugyanis neki már nincs türelme az olvasáshoz – magyarázta. Húsz éve fizetnek elő lapunkra, a Telekosárral régóta próbálkoznak. Most végre sikerült. Óriási volt a meglepetés, Erzsébet visongott örömében. Sietett is összeírni a bevásárlólistát: húsféléket, több kilogramm kávét, uborkát, körtét, paprikát, karfiolt, jegeskávét, ásványvizet, kristálycukrot, bort, étolajat jegyzett fel a papírra.
Régóta próbálkoztak a Telekosárral Bors Miklósék, végre nyertek. Fotó: Karnok Csaba
Régóta próbálkoztak a Telekosárral Bors Miklósék, végre nyertek. Fotó: Karnok Csaba
– A saláta a tojásos nokedli mellé lesz, ez Miklós kedvenc étele. Rengeteg kávét iszik, de estefelé már csak jegeskávét. Az oldalast megsütöm, a darált húsból fasírt készül, a marhahúsból pörkölt – sorolta az egykor a kisteleki iskolában matematika–kémia szakos tanárként dolgozó, 2012 óta nyugdíjas Erzsébet. – Az ital a húsvétra várt vendégeknek lesz, a sonkával még ráérünk – tette hozzá, miközben friss kenyeret, különböző péktermékeket rakott a bevásárlókosárba.

– Két gyermekem és 3 unokám van, a család egyik része Szegeden él. Mivel egész nap internetezek, a közösségi oldalakon sok baráttal tartok kapcsolatot. Az idegen telefonszámokat nem szívesen veszem fel, ezért történhetett, hogy a nyereményemről is e-mailben értesültem, hiába csörgött a telefonom olyan sokszor. Több kisteleki ismerősöm vásárolt már be a Telekosárral, vártam, mikor kerülök sorra – mondta Miklós, aki szeret tájékozódni, elmondása szerint éberen figyel minden hírt, míg Erzsébet kézben tartja a háztartást.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A százezredik ügyfelet köszöntötték Kisteleken

A százezredik ügyfelet köszöntötték Kisteleken
A százezredik ügyfelet köszöntötte Juhász Tünde kormánymegbízott kedd délelőtt a kisteleki… Tovább olvasom