Délmagyar logó

2019. 05. 21. kedd - Konstantin Még több cikk.

Megújul a balástyai sportcsarnok

Több mint 70 millió forintból kapnak új sportcsarnokot a balástyaiak.
Jó ütemben halad a sportcsarnok fejlesztése Balástyán: a napokban elkészült az új padló, amelybe beépítették a sportágak kellékeihez szükséges rögzítőelemeket is. A régi padló megmaradt, arra ragasztották rá a hét milliméteres gumiszőnyeget, majd két rétegben pólustömítő anyagot és a műgyanta önterülő réteget, szintén két rétegben. A legfelső a koptatóréteg volt, amelyre felfestették különböző színekkel a pályavonalakat a kézilabdának, a tenisznek, a röplabdának, valamint a szivacskézilabdának.
Ujvári László polgármester tájékoztatásából kiderült, februárban indult a munka, a budapesti kivitelező cégnek 180 napja van elvégezni a beruházást. Erre a Magyar Kézilabda-szövetséghez beadott pályázaton 70 százalékos, 59,3 millió forintos támogatást kaptak, ezt pedig további 30 százalékkal egészítette ki az önkormányzat.
A fejlesztés része a padló megújításán túl a belső festés, az öltözők vizesblokkjainak csempézése és gépészeti szerelvényeinek cseréje, a bejárati ajtók megfordítása, pánikzár elhelyezése, a közlekedő akadálymentesítése, a homlokzati tető faszerkezetének festése, az utólagos hőszigetelés, burkolás, vakolás, a fűtőtestek rácsainak rendbetétele, a tornaszerek tárolójának fűtésbekötése, valamint az udvar felől ereszcsatorna kialakítása.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Termálvízzel fűtik fel az intézményeket: a lakosság is használhatja később a geotermikus energiát Ópusztaszeren

Termálvízzel fűtik fel az intézményeket: a lakosság is használhatja később a geotermikus energiát Ópusztaszeren
Régi álom válik valóra Ópusztaszeren, ahol az elavult fűtési rendszereket most megújuló energiára… Tovább olvasom