Kitekintő

2009.02.06. 19:27

Viszály az olasz államfő és a kormányfő között

Politikai vita robbant ki az olasz államfő és a kormányfő között a 17 éve kómában lévő Eluana Englaro sorsa kapcsán.

A kormány pénteken rendkívüli rendeletet hozott, hogy megakadályozza az eutanáziát. Az államfő azonban nem írta alá a jogszabályt.

A rendelet ugyanis csak akkor emelkedhet jogerőre, ha az államfő aláírja. Napközben a köztársasági elnök hivatala azt közölte, és ezt a kormányfőnek levében el is küldte, hogy Giorgio Napolitano nem írja alá a rendeletet, mert nem látja "sürgető természetűnek" az ügyet. Később Napolitano megerősítette döntését, de már arra hivatkozva, hogy a kormány rendelete alkotmányellenes.

Silvio Berlusconi bejelentette, hogy felkészült a visszautasítás lehetőségére, ezért azonnal összehívja a parlament ülését, hogy az alkosson egy rendeletet, ami kötelezné az álamfő a kormányrendelet aláírására.

Napolitano és Berlusconi politikailag is "szemben áll" egymással. Silvio Berlusconi egy jobboldali kormány vezetője. A 83 éves Napolitano pedig baloldali: 1945-ben csatlakozott az Olasz Kommunista Párthoz, majd a párt 1991-es feloszlatása után a Baloldali Demokratikus Párt, későbbi nevén a Baloldali Demokraták tagja lett.

Kedden hajnalban egy mentőautóval szállították át Eluana Englaro-t abba az udinei kórházba, amely vállalta, hogy nem kapcsolja rá életmentő gépekre. A 37 éves asszony, 17 éve van kómában, jelképe lett az olaszországi mozgalomnak, amely szerint mindenkinek joga van a halálhoz. Az asszonyt egy Miláno közeli városka, Lecco egyik klinikájáról vitték át Udinéba. Amikor kigördült a mentőautó kedden, egy eutanázia-ellenes csoport megpróbálta megakadályozni, hogy a kocsi továbbmenjen, miközben azt kiabálták: "Eluana él, ne öljétek meg őt !" Az észak-olaszországi Udine tartomány egyik klinikája két hete jelentette be, hogy kész befogadni a 17 éve kómában lévő asszonyt, akinek családja eutanáziát akar.

Eluana Englaro egy autóbalesetben szenvedett súlyos fejsérüléseket, később pedig kómába esett, és az orvosok szerint nincs remény arra, hogy valaha is felébred. Apja és közeli hozzátartozói 1999 óta küzdenek azért, hogy meghallhasson.

A gyógyíthatatlan asszony életben tartásáért többször szót emelt a katolikus egyház. Egy milánói bíróság megváltoztatta az elsőfokú bíróság tiltó határozatát, és úgy döntött, hogy a nőt le lehet kapcsolni a gépekről, hogy meghalhasson, a helyi hatóságok azonban sokáig megakadályozták a kórházakat, hogy végrehajtsák a döntést.

Piedmont tartomány kormányzója, Mercedes Bresso, aki a középbal Demokrata Párt tagja, azt mondta korábban, hogy a tartománya segít a bírósági döntés érvényesítésében. "Nem élünk az ajatollahok köztársaságában, ahol a vallás megelőzi a törvényt" .

Más tartományok is jelezték, hogy helyt adnak az asszonynak, illetve családjának, de a jobboldali olasz kormány egészségügyi miniszterének nyomására elálltak ettől. Maurizio Sacconi miniszter figyelmeztette ugyanis az állami kórházakat, hogy beláthatatlan következményekkel kell számolniuk, amennyiben befogadják az asszonyt, majd lekapcsolják a gépekről.

Ezek is érdekelhetik