Blog

2022.05.31. 12:08

Könyvajánló - Julia Quinn: A vikomt, aki engem szeretett

Timár Kriszta

A Bridgeton család a Netflixnek hála meghódította a világot, így azok is megismerhetik a bálakban partnerre vadászó férfiak és nők 19. századi mindennapjait, illetve a pártalálás reményében szőtt intrikák világát, akik nem olvasták a sorozat alapjául szolgáló sorozat köteteit. Pedig érdemes, főleg azért, mert az első két évad az első két rész sztoriját veszi alapul, vagyis aki először a könyvet szeretné megismerni, annak sem kell attól tartania, hogy az abban leírtak esetleg megelőzik a film eseményeit. 

Aki ismeri az első évadot/könyvet, annak jó hír, hogy a második talán még jobbra sikeredett. Persze aki egynél több romantikus regényt olvasott már életében, nyilvánvalóan nem lepődik meg a történet menetén, de ebben a műfajban az ember ugyebár nem is arra számol, hogy valami fergeteges csavart kap a sztoriban. Cserébe viszont egy nagyon kedves, sokszor humoros eseménysor bontakozik ki a lapokon, melynek fő mondanivalója: ne ítélj elsőre.

A vikomt, aki engem szeretett főhőse az előző részből féltő bátyként megismert Anthony, akinek, mint a család legidősebb férfi tagjának, már nagyon illő lenne megnősülnie. És bár nem vágya családot alapítani, az elvárásoknak kénytelen eleget tenni. Ezért úgy dönt, olyan nőt választ, akibe biztos nem tudna beleszeretni, csupán egy alkalmas, okos társat akar maga mellé, akivel le tudja majd élni az életét - azt a rövidet, ami apja példájából okulva szerinte neki adatott a Földön - és persze aki utódot szül neki. 

Ki is néz magának egy alkalmas jelöltet. Edwina az 1814-es szezon legszebb hajadona, mindenki az ő kegyeit keresi. Csakhogy a lánynak sem mindegy, ki lesz a férje, mert házasságával egyúttal gondoskodnia kell családjáról. Párválasztásában “menedzsere” nővére, Kate, akiről mindenki tudja, hogy ő az igazi döntéshozó, vagyis az udvarlóknak őt kell meggyőzniük arról, hogy méltó partnerei lennének Edwinának. Márpedig Kate Anthonyról mindent gondol, csak nem jókat. Dehát mi lehetne igazi kihívás, ha nem ez egy Bridgerton-fiú számára? 

A regény gerincét az a küzdelem adja, amit Kate vív Anthony-val. A lány mindenáron meg akarja akadályozni, hogy a Bridgerton-ház feje húgának udvaroljon, a tapasztalt férfit azonban nemhogy nem tudja eltántorítani, de kifejezetten szórakoztatja a tűzről pattant nő ellenállása. Kettejük állandó szócsatája és egymás időnként Tom és Jerry hangulatot idéző szívatása rengeteg humoros jelenet gerincét adják, és hamar kiderül, hogy igazából őket egymásnak teremtette a sors. Erre egyébként Anthony jön rá hamarabb, de egy idő után Kate is kénytelen belátni, bizony rossz érzéseket kelt benne, amikor húga randevúzik a férfival. Ezen a ponton pedig aki azt hiszi, hogy egy hirtelen felismeréssel vagy valami nem várt esemény kapcsán a regény végén egymás nyakába borulnak és boldogan élnek, amíg meg nem halnak, nos az téved. Azért ennyire nem intézte el az írónő ilyen egyszerűen és kiszámíthatóan a történetet.

A Bridgerton-sorozat egyértelmű szerethetőségét az adja, hogy egy olyan korba repít vissza bennünket, melynek szabályai már régen feledésbe merültek. Egy olyan világba, ahol az udvarlás csak gardedám jelenlétében volt megengedett, ahol kettesben maradni egy férfinak és egy nőnek házasság előtt vérlázító botrány volt és ahol már egy csók vagy érintés is olyan erkölcsi kihágást jelentett, melyből csak az azt követő gyors házasság jelenthetett kiutat a teljes társadalmi kirekesztettségből. A kosztümös, bálas romantika világába kalauzolja az olvasót ez a regény, ahogyan az összes többi része is, melyet a részletes leírásoknak köszönhetően anélkül is pontosan el tudunk képzelni, hogy megnéznénk a Netflix-sorozatot - még akkor is, ha történetesen az is jól sikerült.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!