Szeged

2021.11.29. 08:13

Újabb oltópont nyílt Szegeden

A Vasútegészségügyi és Közhasznú Társaság Szakrendelőjében, a Csanádi utca 34/A szám alatt is fel lehet venni regisztráció nélkül az oltást mától Szegeden. Emellett megmarad a másik két szegedi oltópont, ahogy a hódmezővásárhelyi, a szentesi és a makói is.

Munkatársunktól

Újabb szegedi oltópont kezdte meg működését ma, az oltási akcióhét második hetében – közölte a Csongrád-Csanád Me­­gyei Kormányhivatal. A vá­­rosban mostantól a Vasas Szent Péter utcai és a Török utcai kórházi oltóponton kí­­vül a Vasútegészségügyi és Közhasznú Társaság Szakrendelőjében, vagyis a MÁV-rendelőben, a Csanádi utca 34/A szám alatt is fel lehet venni az oltást regisztráció nélkül.

A MÁV-rendelőben is regisztráció nélkül lehet oltakozni a héten. Archív fotó: Frank Yvette

Természetesen tovább működik a megyében a hódmezővásárhelyi, a szentesi és a makói oltópont is. A kórházakban és az oltópontokon ezen a héten is reggel 7-től este 7 óráig várják az oltásra érkezőket.

– Jelenleg 330 ember van karanténban a csongrádi kistérségben, ahol száz pozitív fertőzöttet találtak

– mondta el közmeghallgatáson Csongrád polgármestere, Bedő Tamás. Hozzátette, egyre többen kérik a tesztelést is, ezért úgy döntöttek, hogy várhatóan holnaptól mintavételi pont kezdi meg működését a Bercsényi utca 24. szám alatt, amelyet az Országos Mentőszolgálat biztosít. Közben a központi oltópontokon kívül – ahova nem kell regisztráció – fel lehet venni a védőoltást Csongrádon a Dr. Szarka Ödön Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézményben is, ahova azonban be kell jelentkezni. Bedő Tamás szerint erre azért van szükség, mert össze kell várniuk annyi embert, amennyit be lehet oltani egy ampullányi oltóanyagból.

Összesen 230 adag meleg ételt vitt a napokban az An­­gyalsóhaj Alapítvány a makói Egészségügyi Ellátó Központhoz. A civil szervezet adventi jó­­tékonysági akciójának nyitányaként az egészségügyi dolgozókat hívta meg egy ebédre. Azokat, akik a járvány miatt kialakult helyzetben erőn felül teljesítenek. A kórház minden dolgozója, az oltóponton szolgálatot teljesítők és a szakorvosi rendelőintézet munkatársai is kaptak a felajánlásból.

Szünetel a személyes ügyfélfogadás a Szegedi Vízmű Zrt.-nél. A társaság mától át­menetileg bezárja az ügyfélszolgálati irodáját. Mint írták, minimalizálni kívánják a fertőzés kockázatát, ezért döntöttek úgy, hogy irodájuk a további rendelkezésig zárva tart.

Friss megyei hírek a vírussal kapcsolatban

A dosszié további cikkei

 

Ezek is érdekelhetik