Kilenc munkaállomás várja az ügyfeleket

2020.01.30. 14:21

A megye 13. kormányablaka nyílt meg Szegeden

Már fogadja az ügyfeleket a Szegedi Járási Hivatal szervezetén belül a Kereskedő közben az új kormányablak.

Hajó Edina

A Kereskedő közi kormányablakban a gépjárművek a forgalomba helyezésén, honosításán túl általános ügyeket is intézhetünk. Fotó: CSMKH

Ezzel Csongrád megyében már tizenhárom helyszínen intézhetjük ügyeinket. A kilenc munkaállomással rendelkező új, integrált kormányzati ügyfélszolgálatot csütörtökön György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, Juhász Tünde kormánymegbízott, és B. Nagy László, a térség országgyűlési képviselője adta át.

A Kereskedő közben kialakított kormányablak nyitásánál elsődleges szempont volt az ügyintézés egy helyszínre telepítése.

A Kereskedő közi kormányablakban a gépjárművek a forgalomba helyezésén, honosításán túl általános ügyeket is intézhetünk. Fotó: CSMKH

 

– Ebben az ingatlanban látja el feladatát a Szegedi Járási Hivatal Közlekedési Osztálya, így kézenfekvő elképzelésnek tűnt, hogy olyan integrált ügyfélszolgálatot alakítsunk ki, ahol a gépjárművek forgalomba helyezésén, honosításán túl a teljes körű gépjármű ügyintézés elérhető – hangsúlyozta Juhász Tünde kormánymegbízott. Azt is elmondta, hogy a szegedi kormányablakokban a kollégák egy hét alatt mintegy tízezer, évente pedig csaknem félmillió ügyfelet fogadnak.

A Kereskedő közi kormányablakban a gépjárművek a forgalomba helyezésén, honosításán túl általános ügyeket is intézhetünk. Fotó: CSMKH

 

B. Nagy László, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, óriási igény volt az új ügyfélszolgálati pontra. Az új kormányablak létrehozásával ugyanis az ügyintézés jelentősen leegyszerűsödött, hiszen a külföldről behozott használt gépjárművek forgalomba helyezése, az összeépítési- és átalakítási engedélyek kiadása után a rendszámmal való ellátásához, illetve a forgalomengedély kiadásához szükséges ügyeket egy helyen lehet intézni.

György István a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára pedig arról beszélt, hogy a most átadott az ország 305. kormányablaka, amely a többihez hasonlóan 21. századi körülmények között várja az ügyfeleket.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!