Elsőbbséget is máshogy kell adni egy helyen

2021.11.24. 06:58

Ezekre érdemes figyelni az Oskola és a Híd utcáknál – Videó

Szombaton beindult a közlekedés az Oskola utcán, már az új forgalmi rend szerint, és van, ahol másként kell közlekedni. Összeszedtük, mire kell jobban odafigyelni, mint eddig.

delmagyar.hu

Az irányhelyes közlekedés mindkét oldalon biztosított.

Fotó: Karnok Csaba

Még dolgoznak, de a munka mellett már megindult a közlekedés az Oskola utcán, aminek a környékén igen sok új forgalmi változásra kell számítani, most nem jó megszokásból közlekedni.

Oskola utca

A járda még nem készült el, így arra számítani kell, hogy az utcán munkagépekkel dolgoznak. Mindenesetre megnyitották az utat az autósok és kerékpárosok számára, akik új közlekedési renddel találkoztak. A kerékpárosok irányhelyes közlekedése az út mindkét oldalán biztosított, de a Roosevelt tér kereszteződésénél azért nem árt vigyázni, ugyanis a kettéágazó bicikliutat keresztezi az autóút.

Az irányhelyes közlekedés mindkét oldalon biztosított.
Fotó: Karnok Csaba

A fent említett kereszteződéstől két keréken bárhova el lehet kanyarodni, autóval viszont kizárólag a Roosevelt térre, a Victor Hugo utcára és a Belvárosi híd irányában hajthatunk tovább. Akik a Victor Hugo utcát választják, azoknak muszáj minden érzéküket kiélesíteniük, ugyanis 2 kerékpársávra kanyarodnak rá.

Deák Ferenc utca

A posta csomagkiadó ablakai felől még mindig csak a Deák Ferencről hajthatunk a híd irányába, és egyenesen a Victor Hugo utca felé. Ha pedig a Deák utcáról a Victor Hugora kanyarodunk, akkor elsőbbségünk van minden irányban.

Elsőbbsége van annak, aki a Deák Ferenc utcáról kanyarodik a Victor Hugo utcára.
Fotó: Tóth Zoltán

Victor Hugo utca

Akik ezt az útvonalat választják, több váratlan újítással is találkozhatnak. Az egyik az előző bekezdésben említett elsőbbségadási kötelezettség a Deák Ferenc utcán, a másik pedig az, aki innen szeretne kihajtani, az kizárólag a Roosevelt térre teheti meg, nem adtak lehetőséget az Oskola utcára kanyarodni. Ha a Deák Ferenc Híd utcai szakasza után gondoljuk meg magunkat, hogy mégis felhajtanánk a hídra, akkor a Kelemen – Somogyi – Oskola utca útvonalon vagyunk kénytelenek kerülni.

A Victor Hugo utcáról a korábbival ellentétben csak a Roosevelt térre haladhatunk tovább, nem enged a tábla balra hajtani.
Fotó: Tóth Zoltán

Híd utca

A változás a kerékpárosoknak a legnagyobb, az útburkolati jelek és jelzőlámpák meglétét a helyszínen még szokni kell. Akik az Oskola utca felé kanyarodnának, azoknak is meg kell várni a lámpát, majd a számukra külön felfestett jelzésekhez át kell gurulniuk, és megvárni a másik zöld jelzést, ami továbbengedi őket. Mindezt úgy, hogy az egyenesen haladó kerékpárosokkal egyszerre kell elindulniuk.

A kerékpárosoknak is vári kell a lámpánál. Fotó: Tóth Zoltán

Mostantól a kerékpárosok a belváros felől a Híd utcán kaptak egy sávot, nekik sem kell az Oskola utca felé kerülniük.

Részleges átadás

Az Oskola utcát ugyan átadták, de nagyon óvatosan kell közlekedni a környéken. A munkagépekre számítani kell, néhol a konténerek is kint maradtak, a gyalogosok pedig jobban teszik, ha kerülik a szakaszt, ha tehetik. Az utca megnyitásával ugyan vettek le némi forgalmat a Dóm tér mögül és a Deák Ferenc utcáról, de a csúcsidő még veszélyes lehet azért, mert egy teljesen új helyzetben találhatják magukat a közlekedők.

Hogy hogyan kell majd közlekednünk, ha elkészülnek a felújításokkal, arról az alábbi két cikkben írtunk:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!