Hallgassa élőben!
Fotó: Frank Yvette

Fiatalos, érzékenyítő musical a Tisza partján

Vidám és komoly témák egyvelegéből gyúrt össze egy drogprevenciós, érzékenyítő előadást SQUAD – A banda címmel a Pinceszínház állandó szerzőpárosa, Varga Bálint és Janik László.

Vidám és komoly témák egyvelegéből gyúrt össze egy drogprevenciós, érzékenyítő előadást SQUAD – A banda címmel a Pinceszínház állandó szerzőpárosa, Varga Bálint és Janik László. A középpontban néhány művészi hajlamú középiskolás áll, mind-mind tehetségesek, és keresik önmagukat, valamint azt, hogy mit mutassanak belőle egymásnak, a családjuknak, a világnak. Szeptember 17-től kezdve három estén át lesz látható a produkció a Szegedi Vízi Színház színpadán.

– A színház szerzőpárosa ismét egy ifjúsági ősbemutatót hozott létre, ennek már hagyománya van nálunk. Ilyen volt például Kemény kalap és krumpli orr is, ami elég szép utat járt be, a Szarvasi Vízi Színházban megkapta a legjobb előadásnak járó díjat. A mostani előadás azokra a gyerekekre íródott, akik pici gyerekkoruk óta részesei a színháznak – mondta el Kancsár Orsolya, a Szegedi Pinceszínház ügyvezető igazgatója.

Pénteken 20 órától tekinthető meg a SQUAD – A banda. Fotó: Frank Yvette

Az ifjúsági musical néhány tehetséges kamasz története, akik drámatanárnőjük távollétében nagy fába vágják a fejszéjüket, és titokban zenekarrá szervezik magukat. Janik László elárulta, egy ködös őszi, téli estén jött az előadás ötlete, és kifejezetten a fiatalokra szerették volna formálni.

– Mint egy jó dráma írása során. Fogtunk jó karaktereket, azokat összeráztuk, és egy jó történet lett belőle. Ugyanakkor a zenedramaturgiával igen sok dolgunk volt – tette hozzá.

Varga Bálint szerint is nehéz feladat volt a zene létrehozása, mert mindenképp a mai kor zenei kifejezésvilágát és nyelvezetét szerették volna megjeleníteni, viszont ilyet még sosem csinált, az eddigiektől eltérően egy teljesen új hozzáállásra volt szüksége.

Hozzászólások

Hirdetés
„A fiatalokat csak a mai kor eszközeivel lehet befogadóvá tenni”
Felminősítette Magyarországot a Moody's
A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő az eddigi „ Baa3”-ról egy fokozattal „Baa2”-re javította a magyar államadós-osztályzatot.
Az abortuszhoz való jog védelméről fogadtak el törvényt a demokraták Amerikában
A törvénytervezetről tartott szavazás lényegében jelképes volt a demokrata párti többségű testületben, ugyanis a szenátus várhatóan nem fogja elfogadni.
Kiemelt támogatást nyújt a kormányzat a műtéti várólisták csökkentésére
Kásler Miklós miniszter utasítására készült el az Emberi Erőforrások Minisztériuma által beterjesztett szakmai javaslat, amely alapján a kormány 12.2 milliárd forintos támogatást biztosít, így a várólisták drasztikus lerövidítése várható.
Nyitás: száz ország képviselői jönnek el a Vadászati Világkiállításra (videók)
A kapcsolódó rendezvényekkel együtt csaknem 1500 programelemből áll össze az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás.
Hivatalos: megőrizte alkotmányozó többségét az orosz kormánypárt
Megerősítette az orosz Központi Választási Bizottság pénteki ülésén a múlt hétvégén megtartott választások hivatalos végeredményét.
Messi kihagyhatja a Manchester City elleni találkozót a BL-ben
Egyelőre bizonytalan, hogy pályára léphet-e Lionel Messi a Paris Saint-Germainben a Manchester City elleni, keddi Bajnokok Ligája-találkozón.