Tizenkét autóval nyitott tegnap a rakpart

Hozzászólások

Még kitart a késő nyári idő
Csak helyenként alakulhat ki zápor, zivatar.
Hajófedélzetté változott a szegedi bábszínház előcsarnoka
Sellők, matrózok és sirályok fogadják immár a szegedi Kövér Béla Bábszínház látogatóit az intézmény előcsarnokának hajófedélzetén.
Tom Hardy váltja Daniel Craiget James Bond szerepében
Már el is készült az első rajongói plakát a színésszel.
Így gyűrűzik meg a madarakat Fehér-tónál – Fotók
Az eddigi legkisebb interjúalanyunk mesélni ugyan nem tudott, de értő kezekben így is sok minden kiderült róla.
Lehetnek nézők a hétvégén a Maty-éren
A szervezőbizottság a múlt hétvégén, ugyancsak a Maty-éri pályán rendezett Olimpiai Reménységek Versenyének tanulságait is mérlegelve úgy döntött, hogy várja a szurkolókat a szegedi gyorsasági kajak-kenu világkupára szeptember 25-e és 27-e között.
Hétszáznál is több fertőzött van megyénkben
Hódmezővásárhelyen száz felett van a hatósági karanténban lévők száma, a szegedi gyermekklinikán pedig csak a B részlegen fogadják a lázas betegeket.