Hallgassa élőben!
Közélet
Tombácz Róbert |
2 éve
Cigirazzia indulhat a megállókban dohányzók és csikkdobálók ellen Szeged - Tettenérés híján szinte lehetetlen büntetni a megállókban dohányzókat és a csikkeket szétdobálókat - derült ki, miután megkérdeztük az illetékeseket. A közterület-felügyelők tavaly csak figyelmeztettek, a rendőrségnek nincs pontos adata róla, a kormányhivatalhoz pedig nagyon ritkán jut el ilyen ügy.
Hajó Edina |
2 éve
Egymilliárdból fejlesztik Szeged összes szakképzési intézményét Szeged - Nincs olyan szakközépiskola, amely nem korszerűsödik Szegeden, közel egymilliárd forintból újítják fel az intézményeket. A Vedresben alagsori szaktantermeket alakítanak ki, a Kossuth Zsuzsanna energetikai fejlesztése már befejeződött, a digitalizáció jegyében a számítógépparkok nagy részét is kicserélik.
Munkatársunktól |
2 éve
Kordonokat húztak ki a vásárhelyi városházán Hódmezővásárhely - Alig egy hónapja szigorították a vásárhelyi városházára a belépést, amely addig egyszerű volt: a kapun belépve mindenki mehetett intézni ügyeit az aktuális irodákba. A mostani hét elejétől pedig már az előtérben és a főlépcsőnél is kordon van. Utóbbit a tegnapi bizottsági ülések miatt nem húzták ki.
T. R. |
2 éve
A közbeszerzés miatt késnek: nyáron kezdődhet a munka a Móra parkban Júliusban foghatnak hozzá leghamarabb a szegedi Stefániától a Roosevelt térig terjedő terület rekonstrukciójához, amelynek részeként elbontják a medencés szökőkutat is.
Munkatársunktól |
2 éve
Tízszázalékos béremelés az SZKT dolgozóinak Lezárult az egyeztetés a Szegedi Közlekedési Kft. és a szakszervezetek között az idei béremelésről.
Munkatársunktól |
2 éve
Kártérítést is lehet igényelni áramszünet esetén Mi történik, ha az áramszolgáltatás kimaradása miatt ér kár valakit? Ezt a problémát vetette fel olvasónk a hétfői kübekházi áramszünet apropóján. Utánajártunk.
Timár Kriszta |
2 éve
Hatásossága nem igazolt - ez olvasható majd a blokkon vagy a papíron, ha homeopátiás szert veszünk Csongrád megye - Tájékoztatót adnak a patikusok a hónap közepétől a homeopátiás szerek mellé, amelyben az áll majd, hogy ezek hatásossága nem igazolt. Ilyen lépésre más országban még nincs precedens, a patikákban azt remélik, sokan áttérnek majd a bizonyítottan hatásos szerek használatára.
Magyar Nemzet |
2 éve
"Az egyetemi oktatók ne politizáljanak!" A Szegedi Tudományegyetemen az oktatók aktuálpolitikai vitába kezdtek. Eddig is megvoltak az ellentétek, de azokat valahogy mindig a szőnyeg alá söpörték. - írja a Magyar Nemzet.
K. A. |
2 éve
Elindult a felkészítés az SZTE állásbörzére Kezdődik a munkáltatók toborzási kampánya, március 12-én, kedden 9-kor nyitja kapuit az SZTE tavaszi állásbörzéje.
Vajgely Pál |
2 éve
Az Astra ellen kezd a Szent Mihály Szombaton 14.30-kor elkezdődik a szezon második fele a női labdarúgó NB I-ben szereplő Szent Mihály számára. A télen alapos változáson átesett újonc a szombathelyi Astrát fogadja az első tavaszi bajnokin.
Kövér: csak akkor nyerhetünk, ha a Kárpát-medencében senki nem lesz vesztes
Csak az együttműködő közép-európai nemzeti államok védhetik ki a társadalmaik lelki és morális felbomlasztására irányuló globalista támadásokat.
Kirgiz sportoló még sosem nyert olimpiát – ha Lőrinczen múlik, nem is fog!
Cikkünkben a világ- és négyszeres Európa-bajnok kötöttfogású birkózó, a karrierje utolsó mérkőzésére készülő Lőrincz Tamás keddi döntője előtt pályafutásának statisztikái mellett a magyar birkózósport olimpiai eredményeivel is foglalkozunk. Felelevenítjük Kozma István és Polyák Imre 1964-es tokiói aranyérmét, de foglalkozunk a döntős ellenféllel, a kirgiz Akzsol Mahmudovval is, aki hazája első olimpiai bajnoki címéért küzd, miközben Lőrincz Tamás Magyarország 20. birkózó ötkarikás aranyérmét szerezheti meg– 2004 után az elsőt.
Karácsony Gergely elismerte: a baloldal a migránsok jogait védené
A főpolgármester egy német lapnak nyilatkozva véletlenül elszólta magát: a Gyurcsány vezette baloldal megint hazudozni akar a kampányban.
Merész! Nem takargatja hatalmas melleit Bochkor Gábor eltitkolt barátnője
Fürdőruhában mutatta meg magát.
Karemblémákat gyűjt a nyugdíjas lőkiképző
Legalább háromszáz, különböző rendvédelmi szervektől, a világ minden tájáról származó karemblémát gyűjtött össze az elmúlt évtizedekben Csikesz Péter, a ma már nyugdíjas lőkiképző.
Négyszáz éve süllyedhetett el a hajó, amelynek megtalálták a roncsait
Valószínűleg soha nem derül ki, mi okozta a vitorlás vesztét.