Délmagyar logó

2019. 07. 18. csütörtök - Frigyes 15°C | 25°C Még több cikk.

Az MKP elutasítja a ˝hisztériát˝

A Magyar Koalíció Pártja elutasítja azt a "hisztériát", amelyet a kettős állampolgárságra vonatkozó magyar törvényjavaslat kapcsán némely szlovák politikus, illetve politikai párt keltett, és felelősségteljes állásfoglalásokra szólította fel őket.
A magyar párt közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy az állampolgárságról szóló, a magyar Országgyűlés elé beterjesztett módosított törvény csak 2011. január 1-jétől alkalmazható, ami azt jelenti, hogy elegendő idő áll rendelkezésre az ezzel kapcsolatos kérdések megoldására - olvasható az MKP vasárnapi közleményében, amelyet Dunajsky Éva, a párt szóvivője juttatott el az MTI pozsonyi tudósítójához.

"Szlovákia és Magyarország is ugyanannak a biztonsági szervezetnek a tagja, azt pedig, aki egy partnerállamban ellenséget akar látni, a múlt század első felére jellemző elavult elméletek megtestesítőjének tartja (az MKP)" - áll a dokumentumban.

A magyar párt "a másik állampolgárság odaítélési eljárásában részben az emberi jogok beteljesedését és az adott polgár kettős kötődésének elismerését látja" és úgy véli, hogy "egyetlen állampolgárnak sem lehet semminemű hátránya a kettős állampolgárság okán".

Az MKP felhívta a figyelmet arra, hogy a módosított törvény a kettős állampolgárság felvételének eldöntését a polgárra bízza, s ez a döntés kizárólag csak az adott polgár szabad akaratából hozható meg. Figyelmeztetett arra is, hogy ebben a folyamatban szükségszerű a szigorú személyes adatvédelem: semmilyen szlovákiai szerv nem fog adatokkal rendelkezni arról, hogy Szlovákia polgárai közül kinek van vagy nincs más állampolgársága.

"A bárminemű...ellenrendelkezések hangsúlyozását tehát az MKP az emberek elbizonytalanítására irányuló igyekezetnek tartja" - áll a közleményben.

A pozsonyi kormány szerint a szlovákiai magyarok kettős állampolgársága biztonsági kockázatot jelentene Szlovákia számára, s ha a törvényjavaslatot az Országgyűlés elfogadja Szlovákia kemény ellenintézkedéseket foganatosít. Robert Fico azt sem zárta ki, hogy azok a szlovákiai magyarok, akik felveszik a magyar állampolgárságot is, elveszíthetik a szlovákot, illetve, hogy ki lesznek zárva különböző - például rendőrségi, bírósági, ügyészségi - munkakörökből.

Ugyanakkor a hivatalos szlovák politika azt sulykolja a közvéleménybe, hogy a magyar állampolgárság semmit sem ad a szlovákiai magyaroknak, tulajdonképpen becsapja őket, s az egész ügy csak a magyar állam érdeke.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cannes: Thaiföldi filmé az Arany Pálma

A thaiföldi Apichatpong Weerasethakul Boonmee bácsi, aki emlékszik előző életeire című filmje nyerte… Tovább olvasom