Délmagyar logó

2018. 12. 13. csütörtök - Luca, Otília -4°C | 4°C Még több cikk.

Bemutatta kabinetjét Dánia első női kormányfője

Bemutatta kormányát hétfőn Dánia első női miniszterelnöke, a szociáldemokrata Helle Thorning-Schmidt, véget vetve ezzel egy évtizednyi jobbközép kormányzásnak. Kormányprogramja ismertetésekor bejelentette, hogy ismét eltörlik a svéd és német határokon bevezetett ellenőrzést.
A 44 esztendős Thorning-Schmidt "vörös blokk" szövetsége két héttel ezelőtt nyerte meg a választásokat, s három párti koalíciós kormányában helyet kapott az egykori kommunista Szocialista Néppárt és a Szociálliberálisok pártja. A 23 tagú, viszonylag fiatal kabinetben mindössze két miniszternek van kormányzati tapasztalata, a gazdasági és belügyi tárcáért felelős Margrethe Vestagernek és a közlekedési miniszter, Henrik Dam Kristensennek.

A dánok körében alig ismert az új pénzügyminiszter, a 38 éves Bjarne Corydon, aki a kormányfő eddigi kabinetfőnöke és gazdasági tanácsadója volt. Az új külügyminiszter a szocialista néppárti Villy Sovndal lett.

A szociáldemokraták 11, a két másik koalíciós partner 6-6 tárcát töltenek be. A koalíció rászorul a baloldali szélsőséges Vörös-Zöld Szövetség külső támogatására, velük együtt lesz 92 mandátumuk a 179 fős parlamentben.

Az új adóügyi miniszter rekordot dönt Dániában: 26 évesen ő az ország történetének legfiatalabb minisztere. A vallásügyi, esélyegyenlőségi és az északi kapcsolatékért felelős miniszter pedig egy indiai származású politikus, aki négyéves kora óta él az országban, ő az első bevándorló, akiből miniszter lett a skandináv országban.

Eltörlik a sokat vitatott, a nyáron bevezetett határellenőrzést, amellyel az előző konzervatív kormány az illegális bevándorlásnak akart gátat szabni. A jövőben a svéd és német határokon ismét szabadon áramolhat a forgalom. Ugyancsak liberalizálják a bevándorlók házastársának letelepedésére vonatkozó engedélyek eddig korlátozását. Marad azonban a 24-évesnél fiatalabb partnerek bevándorlásának tilalma.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghalt a Nobel-díj egyik várományosa, a díjat nem vonják vissza

A stockholmi Karolinska Intézet Nobel-díj bizottságának hétfői bejelentése szerint néhány napja… Tovább olvasom