Délmagyar logó

2019. 07. 22. hétfő - Magdolna 21°C | 31°C Még több cikk.

Égen-földön megállt az élet Belgiumban - Minden szektorra kiterjedő sztrájk bénítja az országot

Az általános munkabeszüntetés a közlekedésin túl sok más szektorra is kiterjed, például a közhivatalokra, a rendőrségre, a kórházakra, a kikötőkre és a postára is, de sok üzem és magáncég sem tudott kinyitni.
Minden szektorra kiterjedő, általános sztrájk bénítja szerdán Belgiumot, amely már reggel nagy fennakadásokat okozott Brüsszelben és az ország más részein.

A munkabeszüntetéshez a légiforgalmi irányítók is csatlakoztak, ezért teljesen leállt a légiközlekedés az országban. Este 10 óráig egyetlen járat indítására vagy fogadására sem adnak engedélyt, ez alól csak a kormányzati, katonai és vészhelyzeti repülések jelentenek kivételt.
    
A sztrájk nem érinti a belga légteret 8000 méter fölötti magasságban átszelő repülőgépeket, mivel azok forgalmát az európai légiforgalom irányítását összehangoló szervezet (Eurocontrol) maastrichti központja kezeli. A magaslégtérben haladó járatok repülési útvonalát nem változtatják meg.
    
A reggel munkába, iskolába igyekvők járatkimaradásokról és késésekről számoltak be országszerte.
    
Brüsszelben egy metróvonalon nem közlekednek szerelvények, illetve a buszok és a villamosok többsége sem jár.
    
Több tartományban a vallon és a flamand távolsági buszhálózat, a TEC és a De Lijn szolgáltatásában is súlyos fennakadások tapasztalhatóak.
    
Az SNCB állami vasúttársaság tájékoztatása szerint a vonatközlekedésben is zavarokra kell számítani, országosan nagyjából minden második járat kimarad.
    
A vállalat szóvivője ugyanakkor arról számolt be, hogy a nemzetközi gyorsvonatok, például az Amszterdam és Párizs között közlekedő Thalys szuperexpressz, illetve a Brüsszelt Londonnal, Párizzsal, Amszterdammal és Kölnnel összekötő Eurostar forgalmát szinte egyáltalán nem érinti az akció.
    
A legnagyobb belga szakszervezetek által közösen bejelentett általános munkabeszüntetés sok más szektorra is kiterjed, például a közhivatalokra, a rendőrségre, a kórházakra, a kikötőkre és a postára is, de sok üzem és magáncég sem tudott kinyitni.
    
A tiltakozók béremelést, jobb munkakörülményeket, magasabb jövőbeli nyugdíjakat követelnek.
    
Bennfentes források szerint az akció megzavarja a NATO szerdán kezdődő védelmi miniszteri ülését, egyes résztvevők valószínűleg késve fognak csak megérkezni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Robottal próbálnak hozzáférni a fukusimai atomkatasztrófában megsérült reaktor megolvadt fűtőanyaghoz

A rendkívül radioaktív anyagot nem fogják a reaktortesten kívülre vinni. A cél csupán az, hogy… Tovább olvasom