Délmagyar logó

2018. 12. 14. péntek - Szilárda -3°C | 3°C Még több cikk.

Elhunyt George H.W. Bush volt amerikai elnök

Elhunyt pénteken késő este George H.W. Bush volt amerikai elnök hivatalos bejelentések szerint. Kilencvennégy éves volt.
Jim McGrath, a család szóvivője közölte: idősebb Bush pénteken, helyi idő szerint este 10 óra után hunyt el. A bejelentés után közös közleményt adtak ki George H.W. Bush gyermekei, akik méltatták édesapjukat. "A legjellemesebb ember és a legjobb apa" - írták, és hálát adtak életéért.
    
George H.W. Bush volt az Egyesült Államok 41. elnöke, 1989-től 1993-ig töltötte be a hivatalt, előtte Ronald Reagan elnöksége idején az ország alelnöke volt. Hivatali idejére esett a Szovjetunió összeomlása, a hidegháború vége, és irányítása alatt vívták meg az első iraki háborút - Kuvait felszabadítására - 1991 elején.
    
Az amerikai sajtóban megjelent első méltatások úriemberi modorát említik és kiemelik, hogy mindig ragaszkodott a hagyományos amerikai értékrendhez. Emlékeztetnek rá, hogy egészen tavalyig aktív életet élt - a 90. születésnapját ejtőernyős ugrással ünnepelte meg -, tavaly óta azonban a Parkinson-kór kerekesszékbe kényszerítette. Felesége, Barbara, akivel 74 esztendeig élt házasságban, idén áprilisban hunyt el.
    
A The Washington Post című lap szerint halála egy korszak végét jelenti. A volt elnököt nagylelkűség és udvariasság jellemezte, ugyanakkor versenyszellem és nagyon nagy ambíció is lakott benne. "Képes volt kemény kampányokat vezetni és háborúba vinni a nemzetet, de fő eredményeit a tárgyalóasztalnál érte el" - írta a washingtoni lap.
    
A The New York Times "képzett bürokratának" és "diplomáciai játékosnak" nevezte idősebb Busht, aki "a Szovjetunió összeomlása és Kelet-Európa felszabadulása alatti árnyalt kormányzásával segített véget vetni a négy évtizedes hidegháborúnak és a nukleáris fenyegetettségnek".
    
A CNN hírtelevízió a többi között megemlítette, hogy 1836 óta az első olyan elnök volt, aki alelnökként szállt küzdelembe a Fehér Házért és megválasztották, és a második olyan ember az Egyesült Államok történetében, akinek a fia - George W. Bush - is elnök lett.George H.W. Bush volt az Egyesült Államok 41. elnöke, 1989-tól 1993-ig töltötte be a hivatalt. Haláláig Jimmy Carter mellett a leghosszabb ideig élő amerikai elnök volt. Hivatali idejére esett a Szovjetunió összeomlása, a hidegháború vége, és irányítása alatt indult meg az első iraki háború - Kuvait felszabadítására - 1991 elején.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sokan megsérültek a Gázai övezet határánál történt Izrael ellenes tüntetésben

Legalább 41 palesztin megsérült pénteken a Gázai övezet határánál, ahol palesztin tiltakozók csaptak… Tovább olvasom