Délmagyar logó

2019. 06. 27. csütörtök - László 20°C | 33°C Még több cikk.

Elhunyt Helmut Kohl, volt német kancellár - Volt és jelenlegi államfők, vezető politikusok nyilvánítják ki részvétüket

Helmut Kohl hosszú betegség után, otthonában hunyt el 87 éves korában.
Helmut Kohlnak kulcsszerepe volt a hidegháború lezárásában és a német újraegyesítésben - írta a Frank-Walter Steinmeier német elnökhöz és Angela Merkel kancellárhoz intézett részvéttáviratában Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken.

Putyin hangsúlyozta, hogy a néhai Kohl kancellár nevéhez a német történelem rendkívül fontos eseményei fűződnek.

Szerencsém volt személyesen eszmecserét folytatni Helmut Kohllal. Őszintén csodáltam bölcsességét, azt, hogy képes volt kiegyensúlyozott, előremutató döntéseket hozni még a legnehezebb helyzetekben is. Oroszországban olyan emberként fognak rá emlékezni, aki elvi híve volt az országaink közötti barátság fejlesztésének, és aki óriási mértékben járult hozzá a kölcsönösen előnyös partneri és jószomszédi viszonyhoz

- fogalmazott az orosz vezető a Kreml sajtószolgálata szerint.

Putyin elnök őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozóinak és barátainak, valamint Németország kormányának és népének.

Részvéttáviratában Dmitrij Medvegyev kiemelkedő államférfiként, az európai és a világpolitika pátriárkájaként, Németország egyesülésének alkotójaként jellemezte az elhunytat. Ugyancsak méltatta a hidegháború befejezéséhez, valamint a mai napig az orosz-német viszony tartós alapjául szolgáló szerződések kidolgozásához való személyes hozzájárulását. Szintén kiemelte Kohl hozzájárulását az Oroszország és Németország közötti jószomszédi és partneri viszony valamint együttműködés fejlesztéséhez és megerősítéséhez való hozzájárulását.

Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök-pártfőtitkár szerint a németek jogosan nevezték el Kohlt "a német egység kancellárjának". Rámutatott, hogy a politikus nemcsak a személyes tulajdonságainak köszönhetően kerül be a történelemkönyvbe, hanem mert olyan nagy horderejű események korszakában állt hazája kormányánál, mint a nukleáris fegyverkezési verseny lezárása, a hidegháború befejezése, a berlini fal leomlása és a német újraegyesülés.

Nagy szerencse volt, hogy abban a nem könnyű időszakban a vezető hatalmak élén olyan államférfiak álltak, akik felelősségérzettel voltak felruházva, akik határozottan megvédték országuk érdekeit, és ugyanakkor képesek voltak figyelembe venni mások érdekeit, akiknek sikerült átlépniük az általános gyanakvás küszöbét a partnerség és a kölcsönös bizalom irányába

- vélekedett Gorbacsov.
Megemlékezett arról, hogy 2014 decemberében, a berlini fal leomlásának 25. évfordulóján megtartott ünnepségek alkalmából Kohl megajándékozta őt az Aggódom Európáért! című könyvével. Ebben a volt kancellár egyebek között attól óvta a Nyugatot, hogy semmibe vegye Oroszország érdekeit. Felidézte a kötet egyik kulcsgondolatát, amelynek értelmében "a nyugati országoknak Oroszországgal és Ukrajnával együtt gondoskodniuk kell arról, hogy ne vesszen oda mindaz, amit valamikor elértünk" - írta alapítványának honlapján Gorbacsov.

Naina Jelcina, az első orosz elnök, Borisz Jelcin özvegye méltatta, hogy Kohl sokat tett az egyenjogú kétoldalú viszony fejlesztéséért és őszintén igyekezett segíteni "az új demokratikus Oroszországot" a Szovjetunió széthullása nyomán keletkezett politikai és gazdasági problémák megoldásában. Jelcina rámutatott, hogy férje és Kohl között személyes barátság alakult ki, és hogy a német kancellár az orosz elnök otthonában is járt.

"Akkor tudtam felbecsülni, hogy mennyire nem közömbös az országunk sorsa iránt" - írta.
"A világ ma egy bölcs és előrelátó politikust veszített el, a családunk pedig egy olyan embert, akinek barátságát nagyra becsültük és arra büszkék voltunk" - tette hozzá Naina Jelcina.
 

Helmut Kohl egykori német kancellárnak kulcsszerepe volt a mai Európai Unió megteremtésében - méltatta Christian Kern osztrák kancellár a 87 éves korában pénteken elhunyt politikust.

"Helmut Kohl történelmet írt. Európa az ő kézjegyét viseli" - olvasható Kern közleményében. A volt német kancellár Ausztria barátja volt, aki segítette és támogatta az osztrák uniós csatlakozást - emelte ki Kern.

Doris Bures parlamenti elnök szintén nagy államférfiként emlékezett meg Kohlról, "a német újraegyesülés és az európai integráció úttörőjéről".
Wolfgang Brandstetter alkancellár úgy fogalmazott, hogy Kohl az európai békeprojekt építőjeként tartós és pozitív hatást gyakorolt a történelem menetére. "Nagy tisztelettel hajtok fejet előtte" - tette hozzá.

Kohl államférfiúi nagyságát mutatja, hogy megragadta a lehetőséget, és elérte Németország újraegyesítését"

- emlékezett Alexander Van der Bellen államfő. Hangsúlyozta: Kohl évtizedeken át az európai politika előmozdítója és atyja volt.

Sebastian Kurz külügyminiszter szerint Kohl nagy európai volt, a németországi és az európai újraegyesítés "mérnöke". Kiemelte: az egykori kancellár nagymértékben támogatta Ausztria uniós tagságát.

Othmar Karas, az Osztrák Néppárt európai parlamenti képviselője szerint Helmut Kohl halála nagy veszteség, hiszen a politikus világlátása és állhatatossága hiányzik a mai Európából. Karas úgy vélte, hogy a volt német kancellár mindig történelmi távlatokban gondolkodott, és vállalta a felelősséget az összeurópai jövőért. Emlékeztetett, hogy az osztrák uniós tagságról szóló tárgyalások során Kohl a színfalak mögött mindig Ausztria oldalára állt.
 
87 éves korában elhunyt Helmut Kohl az újraegyesített Németország kormányfője.

Helmut Kohl a 20. század utolsó negyedének egyik legnagyobb államférfija volt Európában - jelentette ki Václav Klaus volt cseh államfő a volt német kancellár halálhírére reagálva.


Václav Klaus szerint az egykori német kancellár meggyőződéses híve volt Európa egyesítésének. "Európa elsősorban neki köszönheti az eurót, ami számára kiemelt politikai projektnek számított, és aminek gazdasági alapjait nem volt hajlandó figyelembe venni" - tette hozzá Klaus, aki az 1989-es rendszerváltás utáni Csehország egyik meghatározó politikusának számít.

Miniszterelnökként Václav Klaus írta alá Helmut Kohl kancellárral együtt 1997 januárjában azt a cseh-német nyilatkozatot, amely politikai szinten lezárta a második világháború utáni cseh-német ellentéteket, és a múlt helyett a jövőre helyezte a hangsúlyt.

"Mindig nagyra becsültem - szögezte le Klaus - hogy Kohl képes volt megérteni a Cseh Köztársaság pozícióját Németországgal szemben.

Mindig egyéni volt, mindig önmagát adta. Nem volt könnyű meggyőzni őt bármiről. Véleményét hosszú évtizedeken keresztül képes volt érvényesíteni az európai és a világpolitikában is

- mutatott rá a volt cseh államfő. "Kedveltem" - tette hozzá Klaus, aki 2013-ban távozott a cseh elnöki hivatalból.

Az 1997-ben Prágában aláírt cseh-német nyilatkozat Prága és Berlin között politikai szinten lezárta a szudétanémetek második világháború utáni csehszlovákiai kitelepítésének sokat vitatott kérdését, és egy speciális cseh-német pénzügyi alap létrehozásával keretet teremtett a két nép, két ország társadalmi szervezetei közti jobb együttműködés számára.


Helmut Kohl nagy német és nagy európai személyiség volt, és halálával bevonult a történelembe - mondta Angela Merkel német kancellár pénteken, a római német nagykövetségén nyilatkozva.

Helmut Kohl munkásságát a német politika utóbbi évtizedeinek két legfontosabb feladata, a haza egységének helyreállítása és Európa egységének megteremtése határozta meg - tette hozzá.
A kancellár leszögezte, Helmut Kohl megértette, hogy a két feladat elválaszthatatlanul összekapcsolódik, és rendkívüli elkötelezettséggel küzdött mindkét célért.

Halála rögtön felidézi ennek a "minden szempontból nagy embernek a képét, teljesítményét, államférfiként betöltött szerepét Németország történelmi órájában, de eltart még egy ideig, mire igazán fel tudjuk mérni, hogy mit is veszítettünk távozásával" - mondta Angela Merkel.
Nagy szerencse a németeknek, hogy megadatott nekik egy olyan államférfi, mint Helmut Kohl, és sokáig fogják még "tanulmányozni és csodálni", hogy milyen kivételes ügyességgel ragadta meg és használta ki a Németország újraegyesítésére kínálkozó történelmi esélyt.

Az "államvezetés művészetének legmagasabb foka" volt, ahogy Helmut Kohl "okosan, és valamennyi szomszédunkkal és barátunkkal egyetértésben" megállapodásra jutott az egység helyreállításáról - mondta Angela Merkel.
Hozzátette: Helmut Kohl Washingtontól Moszkváig és Párizstól Varsóig bizalmat tudott teremteni Németország iránt, és ő volt a kancellári tisztségben "a megfelelő ember a megfelelő időben", amikor a nyolcvanas években Kelet-Európában megjelent egy "új szellemiség" és a térség Lengyelországból kiindulva visszaszerezte szabadságát, Lipcsében, Kelet-Berlinben és az egykori NDK más városaiban pedig "bátor emberek békés forradalmat hajtottak végre".

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke hangsúlyozta, hogy Helmut Kohl a CDU vezetőjeként is kivételes életművet hagyott maga után. A párt nagyon sokat köszönhet Kohlnak, aki huszonöt éven keresztül vezette és "modernizálta ezt a nagy néppártot".
Elmondta, hogy Helmut Kohl az ő életútját is döntő mértékben meghatározta és megváltoztatta, hiszen mint oly sok millió ember, ő is az NDK-s diktatúrából indult és olyan hazába érkezett, ahol szabad lehet és nem kell félnie a "mindent megfigyelő államtól".

Frank-Walter Steinmeier német államfő a pénteken elhunyt kancellár özvegyének küldött részvétnyilvánító táviratában kiemelte, hogy Helmut Kohl élete véget ért, de életműve megmarad.
A szövetségi elnök a távirat tartalmát ismertető sajtónyilatkozatában hozzátette: Helmut Kohl halálával a német történelem egy szakasza is véget ér. Helmut Kohlnak köszönhető, hogy Németország "európai és egyesült nemzetté" válhatott, és ezzel lezárult a "+német kérdés+".

A néhai kancellárt a "politikai érzéke, hatalmas tapasztalata és az a kiemelkedő tehetsége, amellyel elnyerte szomszédjaink és partnereink bizalmát, képessé tette arra, hogy felismerje és határozottan megragadja a történelmi esélyt, így sikerült megvalósítania a német egységet, békés egyetértésben és jó partnerségben európai szomszédjainkkal" - mondta Frank-Walter Steinmeier.
A CDU testvérpártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) vezetője, Horst Seehofer bajor miniszterelnök kivételes politikusnak nevezte Helmut Kohlt, és hangsúlyozta, hogy neve örökre összekapcsolódik a német egység helyreállításával.

Mint mondta, Kohl soha nem veszítette el az egységbe vetett hitet, mindig állhatatosan dolgozott érte, és határozottsága, politikai tehetsége és széles látóköre révén sikerült élnie az 1989-1990-ben megnyílt "egyedülálló történelmi eséllyel".
A CDU/CSU pártszövetség koalíciós társa, a szociáldemokrata párt (SPD) részéről Martin Schulz pártelnök nagy államférfinek nevezte Helmut Kohlt. A néhai kancellár "víziója az európai Németország" volt, öröksége így "a német nemzetnek és egész Európának szól".
A liberális FDP - amely Kohl idején a CDU/CSU koalíciós társa volt - elnöke, Christian Lindner hangsúlyozta, hogy Helmut Kohl nemcsak a német egység kancellárja, hanem "szenvedélyesen Európa-párti" ember volt, és egy egész nemzedék életét meghatározta.

Az ellenzéki Zöldek részéről Cem Özdemir társelnök kiemelte, hogy a baloldali ökopárt mindig sokat vitázott Kohllal, de azt mindig is elismerték, hogy nevéhez fűződik a második világháború után történelem "egyik legnagyszerűbb projektje, a német újraegyesítés", amely Európa egysége felé is megnyitotta az utat.

Az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) társelnökei, Katja Kipping és Bernd Riexinger, valamint a szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakció két vezetője,  Sahra Wagenknecht és Dietmar Bartsch közös közleményükben kiemelték, hogy Helmut Kohl ugyan elkötelezett európai volt, de ellentmondásos örökséget hagy maga után, mert a tevékenysége révén megvalósult valutaunió "elhibázott konstrukció", amely története legsúlyosabb válságába sodorta az Európai Uniót.

Helmut Kohl élete véget ért, de életműve megmarad - emelte ki Frank-Walter Steinmeier német államfő a pénteken elhunyt kancellár özvegyének küldött részvétnyilvánító táviratában.

A szövetségi elnök táviratában hangsúlyozta: Helmut Kohlnak köszönhető, hogy Németország "európai és egyesült nemzetté" válhatott, és ezzel lezárult a "német kérdés".
Helmut Kohl "felismerte és megragadta a történelmi esélyt, és így sikerült megvalósítania a német egységet, békés egyetértésben és jó partnerségben európai szomszédjainkkal" - tette hozzá Frank-Walter Steinmeier.

Helmut Kohl egykori német kancellárnak kulcsszerepe volt a mai Európai Unió megteremtésében - méltatta Christian Kern osztrák kancellár a 87 éves korában pénteken elhunyt politikust.
"Helmut Kohl történelmet írt. Európa az ő kézjegyét viseli" - olvasható Kern közleményében.

A volt német kancellár Ausztria barátja volt, aki segítette és támogatta az osztrák uniós csatlakozást - emelte ki Kern. Hozzáfűzte: egész Európa gyászolja a nagy államférfit.

Doris Bures osztrák parlamenti elnök szintén nagy államférfiként emlékezett meg Kohlról, "a német újraegyesülés és az európai integráció úttörőjéről".
_%
Wolfgang Brandstetter%_ alkancellár pedig úgy fogalmazott, hogy Kohl az európai békeprojekt építőjeként tartós és pozitív hatást gyakorolt a történelem menetére. "Nagy tisztelettel  hajtok fejet előtte" - tette hozzá.

Nagy európaiként, az újraegyesült egyesült Németország és a francia-német barátság megalkotójaként méltatta az elhunyt Helmut Kohl kancellárt pénteken Emmanuel Macron francia elnök.
Helmuth Kohllal egy nagy európait veszítünk el - írta a Twiterren a francia államfő.

Az elnöki hivatal közleménye szerint Emmanuel Macron megrendüléssel fogadta Helmuth Kohl halálhírét, aki szavai szerint "Európa és a szabad világ egyik nagy embere volt". 
"Hazája újraegyesítésének megalkotójaként Helmut Kohl Francois Mitterrand (néhai francia köztársasági elnökkel) együtt Európa egységén és a francia-német viszony elmélyítésén dolgozott" - hangsúlyozta a francia államfő.

Emmanuel Macron szerint "Európánk három nagy alkotása - a schengeni övezet, a közös valuta és az európai védelmi politika beindítása -, nagyon sokat köszönhető" Helmut Kohlnak, aki "meghatározta a közös emlékezetünket".
Az elnöki hivatal az is jelezte, hogy a francia elnök részvétét nyilvánítja és barátságát fejezi ki Angela Merkel német kancellárnak és Németországnak.

Helmut Kohl nagy német és nagy európai személyiség volt, és halálával bevonult a történelembe - mondta Angela Merkel német kancellár pénteken, a római német nagykövetségén nyilatkozva.
Helmut Kohl munkásságát a német politika utóbbi évtizedeinek két legfontosabb feladata, a haza egységének helyreállítása és Európa egységének megteremtése határozta meg - tette hozzá.
    
A kancellár leszögezte, Helmut Kohl megértette, hogy a két feladat elválaszthatatlanul összekapcsolódik, és rendkívüli elkötelezettséggel küzdött mindkét célért.
    
Halála rögtön felidézi ennek a "minden szempontból nagy embernek a képét, teljesítményét, államférfiként betöltött szerepét Németország történelmi órájában, de eltart még egy ideig, mire igazán fel tudjuk mérni, hogy mit is veszítettünk távozásával" - mondta Angela Merkel.
 
Isten nyugosztalja Magyarország barátját, a nagy öreget, Helmut Kohlt - írta közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök pénteken délután, a volt német kancellár halálhírére reagálva.


Közleményben méltatta az elhunyt Helmut Kohl kancellárt  pénteken George H. Bush, az Egyesült Államok volt elnöke

Az idősebb Bush elnök "a szabadság igaz barátjaként" és a második világháború utáni Európa "egyik legnagyszerűbb vezetőjeként" méltatta a volt német kancellárt.

George H. Bush 1989 és 1993 között volt az Egyesült Államok elnöke és szorosan együttműködött Helmut Kohllal mind a berlini fal lebontásában, mind a német újraegyesítés folyamatában. Közleményében az Egyesült Államok 41. elnöke kiemelte az egykori kancellár háborúellenes érzelmeit és aláhúzta, hogy még a háborúnál is jobban gyűlölte az önkényuralmat.

A hidegháború békés befejezése és Németországnak a NATO keretein belül történő újraegyesítése érdekében végzett szoros együttműködésünk életem egyik legnagyobb boldogsága marad

- fogalmazott George H. Bush. "Közös törekvéseinkben Helmut Kohl szikla volt, kitartó és erős. Ma gyászoljuk, hogy elveszítettük, de tudjuk, hogy figyelemre méltó élete merészségre és nagyszerű teljesítményekre ihleti majd a jövendő nemzedékek vezetőit" - állt George H. Bush közleményében.

A volt német kancellár halálhírének bejelentésekor a CBS televízió emlékeztetett arra, hogy korábban három amerikai elnök is - Bill Clinton, George H. Bush és George W. Bush - a múlt század második felének egyik legnagyobb európai politikusaként említette Helmut Kohlt.

George H. Bush elnökhöz hasonlóan Clinton is felidézett egy személyes emléket, konkrétan azt, amikor 1994-ben Kohl kancellárral együtt vett részt a egy berlini nagygyűlésen.

Akkor  értettem meg, hogy Helmut Kohl az, aki segíthet a németeknek valóra váltani álmaikat. S a történelem bizonyítja, hogy ő ezt meg is tette

- fogalmazott Bill Clinton.

Korábban írtuk:
A CDU a Twitter-oldalán megerősítette a halálhírt. "Gyászolunk. Nyugodjon békében Helmut Kohl" - írták.
A hírt Helmut Kohl ügyvédje, Stephan Holthoff-Pförtner is megerősítette. Helmut Kohl hosszú betegség után, 87 éves korában halt meg.

A német egység kancellárjának is nevezett politikus 16 évig, 1982-től 1998-ig volt Nyugat-Németország, illetve az újraegyesített Németország kormányfője. A CDU-t 25 éven keresztül, 1973-tól 1998-ig vezette.

Helmut Kohl 2008-ban elszenvedett balesete után visszavonultan élt. Utolsó közéleti megnyilvánulása Orbán Viktor miniszterelnökhöz fűződik; 2016 áprilisában otthonában fogadta a kormányfőt, és új előszót írt Aggodalom Európáért című 2014-es munkája magyar kiadásához. A találkozóról kiadott közleményben hangsúlyozták, hogy Európa nem lehet a világban szükséget szenvedő emberek millióinak új hazája.

Helmut Kohl halálának hírére a német politika valamennyi meghatározó tényezője megdöbbenéssel és részvéttel, az elhunyt érdemeinek felidézésével reagált.

A CDU testvérpártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) a Twitter-oldalán azt írta, hogy Helmut Kohl "nagy államférfi volt, hazánkért végzett munkájával felbecsülhetetlen érdemeket szerzett".

A CDU és a CDU közös parlamenti (Bundestag-) frakciójának vezetője, Volker Kauder a ZDF országos köztelevíziónak azt mondta, hogy Helmut Kohl "a legnagyobb kancellárok közé tartozik".

Angela Merkel kancellárt, a CDU elnökét egy Rómába tartó repülőgépen érte a hír, a politikus az olasz fővárosban tesz majd nyilatkozatot Kohl haláláról.

A volt kancellár halálával "egy nagy államférfi, egy igazán nagy német személyiség, de mindenekelőtt egy nagy európai távozott" - emelte ki Sigmar Gabriel külügyminiszter, a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa.

Az ellenzéki Zöldek társelnöke, Cem Özdemir a párt pénteken kezdődött kongresszusát megnyitó beszédét megszakítva hangsúlyozta, hogy a baloldali ökopárt mindig sokat vitázott Kohllal, de azt mindig is elismerték, hogy nevéhez fűződik a második világháború után történelem "egyik legnagyszerűbb projektje, a német újraegyesítés", amely Európa egysége felé is megnyitotta az utat.
"Egy nagy európai távozott ma közülünk" - mondta Özdemir.

Az SPD-től balra álló ellenzéki pártot, a Baloldalt (Die Linke) a szervezet megalapításának tízéves születésnapjára szervezett ünnepség közben érte Helmut Kohl halálának híre. Katja Kipping társelnök részvétnyilvánító Twitter-üzenetében felidézte Kohl egyik legismertebb mondását, miszerint egy társadalom emberségessége nem utolsósorban arról ismerszik meg, hogy miként törődik leggyengébb tagjaival.
Helmut Kohl elhunyt német kancellár "maga volt Európa", halála pedig mélyen érintett - írta közleményében Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken.

"Közeli barát", "valódi bizalmas és szövetséges" - ezekkel a szavakkal jellemezte Juncker a néhai német politikust. Kohl "személyesen vezetett és kísért minden európai úton" - tette hozzá.
"Helmut Kohl élettel töltötte meg az európai házat - nemcsak azért, mert Nyugat és Kelet felé is hidakat épített, de azért is, mert sohasem hagyott fel az Európa jövőjére vonatkozó tervek javítgatásával" - állt a közleményben.
Juncker hangsúlyozta: Kohl nélkül ma nem lenne euró.
"Kezdettől fogva tudta, mekkora politikai és gazdasági jelentősége, felbecsülhetetlen értéke és ereje van az egységes valutának a kontinens számára" - fűzte hozzá.
Kohl számára Európa mindig is egy békeprojekt volt. Sohasem felejtette el, hogy az európai projekt megmentette a kontinenst a világháború után. Ezért számára ez nemcsak jóléti kérdés volt, hanem egyben közös felelősségvállalás a jövőért - mutatott rá az Európai Bizottság elnöke.
Juncker hozzátette: Kohl emlékére félárbócra engedték a zászlót az európai uniós intézmények előtt.

Helmut Kohl egy látnok és egy olyan államférfi volt, aki az európai népek közötti megbékélést és az egységet védelmezte - jelentette ki Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke Twitter-üzenetében pénteken.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke üzenetében hangsúlyozta, örökké emlékezni fog az egykori kancellárra, aki olyan barát és olyan államférfi volt, aki segített újraegyesíteni Európát.
    
Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára üzenetében úgy fogalmazott, Helmut Kohl maga volt a testet öltött egyesült Németország, az egyesült Európa.
Amikor a berlini fal leomlott, ő volt ugyanis, aki felismerte és megragadta az adódó alkalmat. Egy igaz európai - húzta alá a főtitkár.


Korábban írtuk:
A Bild című német lap szerint a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa péntek reggel, ludwigshafeni otthonában hunyt el. A CDU megerősítette a halálhírt.
    

A német egység kancellárjának is nevezett politikus 1982-től 1998-ig volt Nyugat-Németország, illetve az újraegyesített Németország kormányfője.
 
87 éves korában elhunyt Helmut Kohl az újraegyesített Németország kormányfője.


87 éves korában meghalt Helmut Kohl. A Bild Zeitung értesülését vették át a német hírportálok. A Bild régóta jó viszonyt ápolt az egykori kancellárral, aki az elmúlt években visszavonultan élt második feleségével. Kevés nyilvános szerepléseinek egyike volt, amikor tavaly áprilisban meglátogatta őt Orbán Viktor miniszterelnök – írta a hvg.

Kohl legnevezetesebb politikai eredménye a német egység megteremtése volt.

Az egység kancellárja nem meglepő módon földcsuszamlásszerű győzelmet aratott az 1990-es választáson, és 1994-ben is ismételni tudott – igaz, ekkorra már megkopott a fölénye. Az 1998-as választásokon a Gerhardt Schröder vezette szociáldemokraták meg is szerezték a többséget, a vereség után Kohl minden párttisztségéről lemondott (képviselői székét megtartotta).
Örökségét beárnyékolta az 1999-ben kirobbant Schwarzgeldaffäre, azaz vesztegetési botrány, melyben kiderült, hogy Kohl és a pártvezetés tudtával folyamatosan érkeztek a párthoz kenőpénzek.
A botrány hullámait lovagolta meg Kohl legjobb tanítványa, Angela Merkel, aki 1999-ben egész oldalas cikkben kelt ki politikai mentora ellen, és kerek perec kijelentette, hogy Kohl már csak tehertétel a pártnak. A sokak által némi joggal Kohl hátba szúrásaként értelmezett cikk és az utána kitört vita repítette Merkelt a párt élére, amit Kohl soha nem felejtett el – idézte fel az Index.
Helmut Kohl 1930. április 3-án született Ludwigshafenben. Jogot, történelmet és államtudományokat tanult a frankfurti, majd a heidelbergi egyetemen, 1956-ban diplomázott, 1958-ban doktorált.
    
Korán elkötelezte magát a politizálás mellett: már tizenhat évesen, 1946-ban belépett a Kereszténydemokrata Unióba (CDU), 1947-ben a párt helyi ifjúsági szervezetének alapítója volt. Az ifjúsági mozgalomban töltött évek után, 1955-ben beválasztották a CDU tartományi elnökségébe, 1959-ben pedig tagja lett Rajna-Pfalz tartomány parlamentjének, ahol 1963-ban átvette a CDU-frakció vezetését. 1966-ban a CDU tartományi elnöke, a következő évben pedig az országos elnökség tagja lett.
    
1969-ben megválasztották Rajna-Pfalz miniszterelnökének: kormányfősége idején a tartományban a CDU folyamatosan növelte szavazótáborát, miközben ő maga országos ismertségre tett szert. 1973-ban lett a CDU elnöke, tisztségét negyed évszázadig betöltötte.
    
Az 1976-os szövetségi parlamenti választáson volt először kancellárjelölt. Bár a CDU és szövetségese, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) alig maradt el az abszolút többségtől, mégis a szociáldemokrata-szabaddemokrata (SPD-FDP) koalíció alakíthatott kormányt. Kohl ekkor lemondott tartományi miniszterelnöki posztjáról, és a szövetségi képviselőház, a Bundestag ellenzéki CDU-CSU frakciójának lett a vezetője. Négy év múlva, 1980-ban Franz Josef Strauss CSU-vezér volt a CDU-CSU koalíció miniszterelnök-jelöltje, de ő sem aratott sikert, Kohl helyzete azonban megerősödött pártjában.
    
1982. október 1-jén, amikor súlyos gazdaságpolitikai nézeteltérések miatt felbomlott a szociálliberális koalíció, Helmut Kohl lett a Német Szövetségi Köztársaság történetének hatodik kancellárja a CDU-CSU-FDP alkotta kormány élén, majd az 1983. márciusi választások is megerősítettek hivatalában. A kancellári tisztségben eltöltött több mint másfél évtized során a német gazdaság töretlenül fejlődött, de pályája nem volt mentes a politikai botrányoktól. Az egyik leghíresebb, a "bonni Watergate" néven elhíresült pártfinanszírozási botrány, az úgynevezett Flick-ügy rá is árnyékot vetett.
   
Külpolitikájában mindenekelőtt a német egység helyreállításának és az európai egyesülés megvalósításának előmozdítójaként szerzett hírnevet. Ő volt az egyik motorja az Európai Unió keleti bővítésének, az volt a célja, hogy Németország megbékéljen történelmi ellenfeleivel. 1984-ben a verduni csata színhelyén kezet fogott Francois Mitterand francia elnökkel, s ugyanebben az évben a német politikusok közül elsőként szólalt fel az izraeli parlamentben, a kneszetben. A bitburgi katonai temetőben 1985-ben együtt koszorúzott Ronald Reagannel: az eset nagy felháborodást váltott ki, mert a temetőben nyugszanak a Waffen-SS katonái is.
    
Múlhatatlan történelmi érdemeket szerzett a német egység megvalósításában: a berlini fal 1989. november 9-i leomlását követően tízpontos programban vázolta az egyesülés véghezvitelét, amelynek végrehajtásában, a nagyhatalmak megnyerésében oroszlánrészt vállalt. Az egyesítést követő első szövetségi parlamenti választásokon újra győzni tudott, és sikerét 1994-ben megismételte.
    
1998-ban, tizenhat év után kellett felállnia a kancellári székből, utódja a szociáldemokrata Gerhard Schröder lett. A párt élén Wolfgang Schäuble követte, míg Kohl 1998 és 2000 között a CDU tiszteletbeli elnöke volt.
Életét ezután még évekig megkeserítették azok a támadások és vizsgálatok, amelyeket a pártjának állítólag törvénytelenül adományozott pénzek miatt indítottak ellene.
2001-ben családi tragédia érte: felesége, a gyógyíthatatlan fényallergiában szenvedő Hannelore meghalt, öngyilkosságot követett el.
2008 februárjában egy esés következtében komoly koponyasérülést szenvedett, tolókocsiba kényszerült, beszéde nehezen volt érthető, de szellemileg teljesen friss maradt. Ugyanezen év májusában újranősült, a nála harmincnégy évvel fiatalabb Maike Richterrel kötött házasságot, aki a külvilágtól szinte hermetikusan elzárva óvta férjét oggersheimi házukban.
    
Helmut Kohl életútját, politikai életművét számos hazai és nemzetközi elismerés övezte. Magyarországon 1989-ben az ELTE díszdoktora lett, 1992-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, majd 2000-ben a Millenniumi Emlékérmet. 1999-ben az Egyesült Államokban megkapta az Elnöki Szabadság-érdemrendet, az amerikai Kelet-Nyugat Intézet pedig az Évtized Államférfija címet adományozta neki. 2012-ben, kancellárrá választásának 30. évfordulója alkalmából Németországban 5 millió példányban megjelenő bélyeget adtak ki képmásával.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lemondott Sorin Grindeanu román miniszterelnök

Victor Pontát nevezte ki Románia államfője a román kormány miniszteri rangú főtitkárának Tovább olvasom