Délmagyar logó

2018. 12. 13. csütörtök - Luca, Otília -4°C | 3°C Még több cikk.

Minden rekordot megdöntött a Földközi-tengeren meghalt bevándorlók száma

Még soha nem veszett oda annyi illegális bevándorló a Földközi-tengeren, mint az idén; a számuk máris elérte a 3800-at - közölte szerdán az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága.
- Megerősíthetjük, hogy az év eleje óta legalább 3800 ember vesztette életét vagy tűnt el a Földközi-tengeren. Ennyi áldozatot még soha sem jegyeztek föl ennyi idő alatt. 2015-ben az egész év alatt 3771-en haltak meg - mondta Genfben William Spindler, a szervezet szóvivője.

A főbiztosság felhívta a figyelmet arra, hogy a halottak és eltűntek száma annak ellenére nőtt meg jelentősen, hogy az idén sokkal kevesebben próbálkoztak meg az átkeléssel. Tavaly több mint egy millióan kíséreltek meg átjutni a Földközi-tengeren, az idén január eleje óta csak 330 ezren. A csökkenés az Európai Unió és Törökország márciusi megállapodásának köszönhető, amelynek a célja a görög szigetekre indulók feltartóztatása. 

Spindler azt is elmondta, hogy tavaly 269 migráns közül egy halt meg a tengeren, az idén már minden 88 közül egy. A Líbia és Olaszország közötti útvonalon ez az arányszám még rosszabb: 47 érkezőre jut egy halott.

A hajótörések azért gyakoriabbak, mert az embercsempészek ócska, sérülékeny járműveket használnak, és több embert zsúfolnak be egy-egy bárkába vagy gumicsónakba a hasznuk növelése érdekében - tette hozzá.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iskolás gyerekek haltak meg Szíriában egy bombázásban

Huszonkét civil, köztük legalább 14 diák vesztette életét az északnyugat-szíriai Idlíb tartomány egyik falusi iskolájának bombázásában. Tovább olvasom