Délmagyar logó

2019. 05. 23. csütörtök - Dezső Még több cikk.

Trump lesz az első külföldi államfő, aki találkozik az új japán császárral

Május 25. és 28. között Japánba látogat Donald Trump amerikai elnök, így ő lesz az első külföldi államfő, aki állami látogatáson találkozik a május 1-jén trónra lépő új japán császárral, Naruhitóval - közölték pénteken Tokióban.
Az amerikai és a japán kormány közös bejelentésében hangsúlyozta, hogy az állami látogatás célja a két ország szoros viszonyának hangsúlyozása.

Az, hogy Japán Donald Trumpot és feleségét látja vendégül elsőként állami látogatáson az új császár trónra lépését követő Reiva korszakban, a megingathatatlan amerikai-japán kapcsolatot jelképezi - közölte Tokióban Szuga Josihide kormányszóvivő.

Donald Trumpot és Melania Trumpot állami fogadással várják majd a tokiói császári palotában, Abe Sindzó kormányfővel pedig minden valószínűség szerint az észak-koreai nukleáris leszerelésről és a Phenjan által 30-40 évvel ezelőtt elrabolt japánokról fog tárgyalni az amerikai elnök. Trump programjában szumómeccs és egy Idzumó osztályú hadihajó felkeresésére is szerepel majd várhatóan.

Trump japán látogatása előtt, a jövő héten, Abe Sindzó utazik Washingtonba. Az amerikai elnök 2017-ben már járt Japánban, de az nem hivatalos állami látogatás volt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Maliban megbukott a kormány a pár héttel korábbi tömeggyilkosság miatt

Benyújtotta maga és kormánya lemondását csütörtök éjjel Soumeylou Boubeye Maiga, Mali… Tovább olvasom