Délmagyar logó

2019. 07. 20. szombat - Illés 17°C | 29°C Még több cikk.

Wahington katonai koalíció kialakításán dolgozik a szabad hajózásért

Washington katonai koalíciót szeretne kovácsolni az Irán és Jemen közelében lévő vízi utak ellenőrzésére - jelentette ki Joseph Dunford tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője kedden újságíróknak.
A tábornok közölte: az Egyesült Államok néhány nappal ezelőtt fejezte be a nemzetközi katonai koalíció tervezetét, közelebbi részleteket azonban nem mondott róla. A most nyilvánosságra hozott információkból az derül ki, hogy a tervek szerint az Egyesült Államok gondoskodna a parancsnoki hajókról és irányítaná az egész katonai koalíció megfigyelő tevékenységét, míg szövetségesei hajói - saját zászló alatt - kísérnék a kereskedelmi hajókat és járőr feladatokat látnának el az amerikai hajók közelében is

A sajtókonferencián - amelyen részt vett Mark Esper ügyvezető védelmi miniszter és Mike Pompeo külügyminiszter is - Dunford elmondta: "most folytatjuk a megbeszéléseket egy sor országgal, hogy meglássuk, összeállhat-e a koalíció, amely biztosítaná a hajózás szabadságát a Hormuzi-szorosban és a Báb el-Mandeb-szorosban". Washington reményei szerint két héten belül kiderül, mely országok vesznek részt a tervezett koalícióban. A résztvevő országok számától is függ, hogy mekkora lenne a két szorost és a nemzetközi hajózási útvonalakat ellenőrző flotta.

A politikai döntés megszületése után - mint mondta - "közvetlenül a katonákon a sor, hogy kidolgozzák, milyen speciális haderőre lesz szükség a terv gyakorlati megvalósításához". 

Az Egyesült Államok Iránt okolja a Perzsa(Arab)-öbölben lévő Hormuzi-szorosnál és az Adeni-öbölnél lévő Báb el-Mandeb-szoros közelében kialakult bizonytalan helyzetért. A két tengerszoros fekvése stratégiai fontosságú. A Hormuzi-szoroson keresztül szállítják a világ kőolajexportjának csaknem egyötödét. Washington már korábban is felvetette a Hormuzi-szoros katonai ellenőrzésének kérdését, de a Báb el-Mandeb tengerszoros nemzetközi vizeinek ellenőrzéséről eddig nyilvánosan nem esett szó.

A teheráni vezetés korábban többször is azzal fenyegetett, hogy lezárja a Hormuzi-szorost, ha összetűzésbe keveredne az Egyesült Államokkal.

(Lead-kép: MTI)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rejtélyes körülmények között vesztette életét egy amerikai tudós Kréta szigetén

A 60 éves Suzanne Eaton molekuláris biológus holttestét hétfőn este találták meg egy hajdani második… Tovább olvasom