Kultúra

2008.03.06. 14:21

103 pályamű van versenyben az idei Kamera Hungárián

Összesen 103 produkció lesz versenyben a nyolcadik Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztiválon. Az április 4-e és 6-a között Veszprémben zajló tévés seregszemle zsűrielnöke Andrew G. Vajna- mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján Csermely Ákos, a Kamera Hungária elnöke.

A televíziós műsorfesztiválra ebben az évben is 13 kategóriában lehetett nevezni. Míg tavaly 532 pályaművel pályáztak egyéni alkotók és szerkesztőségek idén eddig 519 nevezés futott be. Ez összesen 15 ezer 885 percnyi műsoridőt tesz ki - közölte Csermely Ákos. A nyolcadik Kamera Hungáriára gyakorlatilag mindenki pályázott. Az országos, a tematikus és regionális televíziós alkotóműhelyekből éppúgy érkeztek alkotások, mint határon túli szerkesztőségekből, fogalmazott a televíziós seregszemle elnöke.

A szervezők ebben az évben aktualizálták a kategóriákat, vagyis két új "műsorszám" is szerepelt a kiírásban. Internet-video műfajban 10-12 perces munkákkal lehetett nevezni. A mobiltelefonnal felvett, saját gyártású, legfeljebb 5 perces videoanyagokat pedig bármelyik műfajban beküldhették a jelentkezők, emlékeztetett a fesztivál elnöke.

Ebben az évben is összesen 13 kategóriadíjat vehetnek át a műsorkészítők. Újdonság, hogy emellett, 3 alkotói díjat is kioszt a zsűri, amellyel a legjobb egyéni teljesítményt ismeri el a szakmai grémium.

Idén Andrew G. Vajna lesz a versenyzsűri elnöke. A producer Los Angeles-i elfoglaltságai miatt nem tudott személyesen részt venni a budapesti sajtótájékoztatón, így videóüzenetet küldött. Vajna a felvételen elmondta: számára a képek "megrögzítéséről" szól ez a fesztivál. A producer arra kíváncsi, hogy milyen újdonsággal állnak elő az operatőrök, hangsúlyozta videóüzenetében Andrew Vajna.

A műsorfesztiválon lesz még egy vadonatúj kategória - a Műsorarculat. Ehhez az amerikai forgatókönyvírók elnyúló sztrájkja adta az ötletet, árulta el Csermely Ákos. A szervezők szórakoztató műsorötleteket várnak. A szinopszisokat március 10-ig még beküldhetik a jelentkezők, tette hozzá a fesztivál elnöke.

A korábbi évekhet hasonlóan, a nagyközönséget nem csak a vetítésekre és filmbemutatókra, de a szakmai programokra is várják április 4-e és 6-a között Veszprémben, hangsúlyozta Csermely Ákos.

A Kamera Hungária díjátadó gálaestjét ebben az évben is Budapesten rendezik meg. A nyertesek április 9-én vehetik majd át az elismeréseket a Magyar Nemzeti Galériában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!