Butellakiállítás

2025.02.16. 12:50

Ikonikus búfelejtők nyomában a Tornyaiban

Csaknem kétszáz butellát mutatnak be 1816-tól napjainkig a Tornyai János Múzeum új időszaki kiállításán. A helyi fazekaskultúra ikonikus tárgya, a butella mellett a látogatók a pálinka tárolására szolgáló cserépedény készítésével is megismerkedhetnek.

Terendi Viktória néprajzkutató, kurátor az MTI-vel azt közölte, hogy a butella a vásárhelyi fazekaskultúra ikonikus tárgya, hiszen a kutatások szerint Hódmezővásárhelyen készültek az első darabok, és a városból terjedtek el országszerte, majd váltak népszerűvé a 19. század közepe táján.

butella, Hódmezővásárhely
A Hódmezővásárhelyről származó butella kultúrtörténetéről nyílt tárlat. Fotó: Tornyai János Múzeum

A 18. században léteztek üvegbutellák, amelyek cseh és osztrák területekről érkező importtermék révén drágák, anyaguk miatt pedig sérülékenyek voltak. A vásárhelyi tálas mesterek innovációja volt, hogy az italtároló alkalmatosságot elkészítették cserépből. Komoly igény jelentkezett az ilyen használati tárgyakra, hiszen pálinkát már főzhettek a jobbágyok is – mondta a szakember.

Szentesről is érkezett butella a tárlatra

A legrégebbi butella, amelyet a tárlaton láthatnak az érdeklődők 1816-os, a szentesi Koszta József Múzeum gyűjteményéből érkezett Hódmezővásárhelyre.

A kiállítás az edény története mellett igyekszik a nézők elé tárni, hogyan vált egyre divatosabbá a butella, és milyen változatos formavilága és díszítésmódja alakult ki a szűk száz év alatt, amíg használati tárgyként igazán divatos volt. Készült kicsi, közepes, nagy, kerek, hasáb, könyv, alakos, perec és szecessziós butella is karcolásos, írókázott vagy rátétes díszítéssel – közölte a kurátor.

A kutató felhívta a figyelmet arra, hogy a butella az egyetlen olyan fazekastermék, amelynek szinte elmaradhatatlan része a szöveg. A feliratok általában nemcsak nevet és dátumot tartalmaznak, hanem verses formájú, gyakran a butella tartalmára utaló szöveget is.

Jeles napok alkalmával ajándékozták

A 20. század fordulóján a gyári üvegek annyira olcsóvá váltak, hogy azokat már bárki megengedhette magának, így használati tárgyként kezdték kiszorítani a fazekasterméket. A butellákat azonban gyakran ajándékként adták, születésnapra vagy valamilyen jeles alkalomból névvel, dátummal ellátva, így felértékelődtek, megtartották azokat, és az 1900-as évek kezdetétől emléktárggyá alakultak. A mai napig nagyon sok vásárhelyi család őrzi a felmenők butelláit. A kiállításon bemutatott mintegy kétszáz műtárgy közül néhány hiánypótló darabot magángyűjtők kölcsönöztek a múzeumnak.

Az 1960-as, 70-es évektől már alapvetően dísztárgynak formáltak butellákat a mesterek, így készülnek ma is, a tárlaton látható legújabb darabot alig három hete égették ki. A látogatóknak egy filmen Forró István, a város utolsó aktív népi fazekas iparművésze mutatja be e darab elkészítésének folyamatát. A kiállítás utolsó termében pedig a butellától elválaszthatatlan pálinka készítésének folyamatát ismerhetik meg a látogatók.

A Búfelejtők – A vásárhelyi butellák kultúrtörténete című tárlat a nyár végéig tekinthető meg a múzeum emeleti termeiben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!