A reverendát adta föl az írásért – 130 éve született Juhász Gyula

„Költő akarok lenni és újságíró, mint Zola!" - búcsúzott szerzetesnövendékként, saját állítása szerint, mélyen elpirulva, remegő hangon, de büszkén a váci noviciátustól az akkor még kamasz fiú, Juhász Gyula. Pedig gyerekkorában minduntalan mondogatták róla: e fiúból pap lesz. Maga sem volt meglepődve a feltételezésen, hiszen magányos és komoly fiúcska volt, írja magáról, aki könyvei és írásai közé temetkezett. Ráadásul a családban szinte már tradíciónak számított a papság. Édesapja egy évig élt bencés szerzetesként és három másik rokona is reverendát öltött.

Megnősült?

Júlia Juhász Gyula iránt érzett szerelméből és haragjából két könyv is született. Az egyik az Áldott vidéken (1924) című regény, melyben igen rossz tulajdonságokkal ruházta föl a költőről mintázott főszereplőt. A másik pedig a Tiéd a sírig (1957) című kötet, melyben esküszik rá, hogy Bodor Béla lelkész, hittanár és Szalay József szegedi „literátus" főkapitány jelenlétében gyűrűt váltott Juhász Gyulával. Az állítólagos frigy körülményeiről utóbb még hivatalos jegyzőkönyv is készült. – Minket is megpróbált meggyőzni róla, hogy a költő elvette őt feleségül, de nem tartjuk valószínűnek, hogy így történt volna – emlékszik vissza a szakértő.

Munkácsy Mihályt temették aznap, amikor a fiú végső elhatározásra jutott és felbontotta kötelékét. Addigra már megjelentek első versei a Szegedi Naplóban és a Budapesti Naplóban is, így nem minden visszajelzés nélkül vágott neki a megálmodott útnak. Juhász Gyula 130 éve született.

Hajnalig harsogott a nevetés

Búskomor ember volt, aki élete végéig vágyódott igaznak vélt szerelme után, él a kép a magyar emlékezetben a költőről. Legismertebb verseiből valóban kihallatszanak a bánat és az elvágyódás, valamint a reménytelen szerelem hangjai, ám ennél bonyolultabb, mondhatni hullámzóbb lélekről van szó, tudjuk meg Péter László, nyugalmazott egyetemi tanártól, a költő életművének kutatójától.

– A szegedi színészek és újságírók klubjainak állandó humoristája volt. Kitűnő anekdotázó és tréfacsináló hírében állt. Egy alkalommal a Homokóra, Szeged egyik kérész életű hetilapja meg is írta, hogy amikor a Tisza kávéházban találkoztak a város írói és művészei – a Vese és a Velő asztalnál – Juhász Gyula konferált, és hajnal kettőig harsogott a ház a kacagástól – meséli a szakértő.

Kedélyállapotára jellemző volt a végletesség, tudjuk meg: az egyik pillanatban nagyon aktív volt, a következőben letört. – Ennek nem kell különösebb okát keresni, gyöngébb idegrendszert örökölt. Rátehetett erre apja korai halála is, de valószínűleg ettől függetlenül is kódolva volt benne az időszakos depresszióra és az öngyilkosságra való hajlam – mondja az irodalomtörténész.

A Nyugat kapui nem nyíltak meg teljesen

Első ismert öngyilkossági kísérletekor életét fiatalkori múzsája, a szegedi Klima Ili mentette meg. Épp arra járt, amikor a költő felkapaszkodott a Lánchídra, hogy a Dunába vesse magát. Megmutatta neki megjelent első verseskötetét, és ez visszaadta a még fiatal Juhász Gyula életbe és költészetbe vetett hitét.

Ez 1907 őszén történt, pár hónappal azelőtt, hogy megjelent a magyar irodalom egyik legjelentősebb folyóirata, a Nyugat első száma, melyet a 24 éves költő december 29-én a Szeged és Vidéke első lapján vezércikkben köszöntött.

Anna örök

„Mert benne élsz te minden félrecsúszott/ nyakkendőmben és elvétett szavamban/ és minden eltévesztett köszönésben/ és minden összetépett levelemben/ és egész elhibázott életemben/ élsz és uralkodol örökkön. Amen." Így ismertük sokáig a költő egyik leghíresebb versét, ám Péter László elmondja, hogy tévesen szerepel a végén az „Amen" szó. Előkerült a kézirat és ennek alapján 1993 óta a kiadásokban az eredeti „Anna" a vers utolsó szava. – Ez Juhász Gyula kitűnő költői leleménye, amint a javítás szorgalmazója, a nemrég elhunyt költő barátom, Dalos László hangoztatta – fejezi be az irodalomtörténész.

Azonnal el is küldte verseit a főszerkesztő Ignotus Pálnak, aki továbbította őket a Nyugat „teljhatalmú urának" Osvát Ernőnek. A februári számban már meg is jelent egy verse. Bár írásai továbbra is meg-megjelentek, és magát a Nyugat nemzedékéhez sorolta, az emlékezések szerint nem volt felhőtlen a viszonya Osváttal – Ízlésbeli kérdés lehetett ez, Osvát nem igazán szerette Juhász Gyula magyar realizmusát. Ráadásul túlzott nyomás alatt sem volt, hiszen több száz kilométer választotta el őket egymástól – keresi az okokat Péter László. – „Vidéki" költő maradt – teszi hozzá.

Talán e félsiker is közrejátszott abban, hogy 1908-ban Nagyváradon hat másik költő társaságában – Ady Endre, Babits Mihály, Balázs Béla, Dutka Ákos, Emőd Tamás és Miklós Jutka – kezdeményezte a szintén legendás irodalmi antológia, A Holnap megjelenését. Ennek nem titkolt célja volt, hogy a Budapestre központosuló kulturális életnek új centrumot hozzanak létre.

Vörös költőnek bélyegezték

Szintén 1907 karácsonyán történt, hogy a Népszava fölkérésére Gályarabok címmel verset írt a munkásosztályról. – Ekkor kezdődött a munkásmozgalommal való kapcsolata, mely az 1920 évek végéig tartott. Az őszirózsás forradalomban is vállalta a munkássággal való azonosulást.
Adyval és József Attilával együtt fölismerte a munkásmozgalom melletti kiállás költői kötelességét és a bukás után az újjászerveződött szociáldemokrata párt mellett is kitartott. Ő lett a Hétvezér utcai munkásotthon kulturális bizottságának elnöke – világít rá az irodalomtörténész.

– Vörös költőnek bélyegezték, pedig csak az emberi értékeket tartotta szem előtt. 1925-ben bíróság elé citálták. Erről a Perelj Uram, perlőimmel című prózai vallomásában így írt: „Egy nagy bűnöm van, hogy Petőfi eljövendő országáról álmodom, hogy szeretem a magyar dolgozókat, hogy szolidaritást vállaltam a munkássággal, és a szolidaritást állottam is azóta mindig." – teszi hozzá. Ezután is írt még, egészen 1929-ig: a munkásmozgalommal az ez év elején végleg eluralkodó betegsége szakította meg a kapcsolatot.

Kiállítás a Somogyi-könyvtárban

Április 11-én Emlékek Juhász Gyula tollából - 130 éve született Juhász Gyula Szeged híres költője címmel kiállítás nyílik a szegedi Somogyi Könyvtárban. A kiállításon válogatás tekinthető meg a könyvtár tulajdonában lévő Kilényi-gyűjtemény különlegességeiből. A tárlat május 22-ig látogatható.

Nők, nők, nők és Anna

A végletes és heves érzelmek szerelmeit is jellemezték, tudjuk jól. S, bár Sárvári Anna iránt érzett szerelme múlhatatlannak, újra és újra fölerősödőnek bizonyult, más hölgyek is megfordultak az életében.
Elsőként még szegedi diákévei alatt szeretett bele a már említett Klima Ilonába, aki lány létére a piaristák fiúiskolájába járt magántanulóként, olvassuk a Somogyi-könyvtár gyűjteményében. Utána következett, már nagyváradi ifjú publicista korában, a híres és örök Anna, aki így emlékezett találkozásukra: „Deésy Alfréd elhozta egyszer hozzám Váradon, bemutatta nekem, és ő egész délután csak a kezemet fogta, és a nevemet súgta. A szobában olyan csend volt, mintha vatta fogta volna el a hangokat. Én inkább féltem, mint meglepődtem a költőtől. Aztán összesen ha kétszer-háromszor találkoztunk, és én nem tehetek róla, hogy olyan halálosan belém szeretett. Nem szerettem, nem tudtam szeretni ."

Júlia és Irma

Eőrsi Júliával, egy szintén nagyon jelentős szerelmével Péter László találkozott is. Júlia újságíró volt és akkor ismerte meg Juhász Gyulát, amikor a költő 1914-ben Pesten mellbe lőtte magát. A kórházban kereste föl, majd többször meglátogatta Szegden és Makón, ahol Juhász tanárkodott. – Júlia soha nem bocsátotta meg Juhász Gyulának, hogy elhagyta, élete végéig árulóként gondolt rá – osztja meg tapasztalatait a szakértő.

Őt Zöldy Vilma követte – a föl-föltűnő „Anna-árnyaktól" kísérve, és számtalan szőke, molett – mert az volt a nőideálja – színésznő és múzsa, akikért lehetett rajongani, akiket lehetett messziről szeretni.
Annát nem kaphatta meg, Júlia pedig nem kellett neki. – Testi kapcsolata volt más nőkkel, de végül egyedül, beteljesült szerelem nélkül halt meg – mondja az irodalomtörténész. Élete végéig mellette volt azonban 1919-től kezdve Kilényi Irma, aki „önkéntes titoknokaként" intézte ügyeit. Kortársai úgy emlékeztek, a költő szerette a nőt, de titkolta szerelmét. Ez fordítva is igaz lehetett, mert Irma sosem ment férjhez és mindvégig kitartott a költő mellett.