Kultúra

2009.11.27. 22:00

Betlehem Budán

Betlehemkiállítás nyílik a művész képeiből, művészeti albumokból, képeslapokból és apró népi Betlehem modellekből a Molnár-C. Pál (MCP) Műterem Múzeumban szombaton Budán, a Ménesi úton.

MTI

Csillag Péter, a művész unokája, a hagyaték gondozója az MTI-nek elmondta, hogy Molnár-C. Pál (1894-1981) festőművész hat, Jézus születésével összefüggő műve, a Betlehem, a Szent Család, a Názáret, a Madonna kis Jézussal és a Menekülés Egyiptomba című. A képek között a falon Teilhard de Chardin jezsuita pap és filozófus gondolatait olvashatják az érdeklődők arról, hogy mit üzen a "megváltó megszületése" az embereknek, ez összefoglalva:" Az ige megtestesült és közöttünk lakozott".

1936-ban pályázatot írtak ki kivágható, hajtogatható Betlehem elkészítésére, ezek közül öt látható a tárlaton. Molnár-C. Pál alkotása festett, fára dolgozott és látható rajta az elegáns udvartartás - a hódoló három király és szolgáik -, amely az újszülött Jézussal trónoló Madonnát üdvözli. A másik négy, pályázatra készült munkát, Emmánuel Béla, Haranghy Jenő, Kontuly Béla és Kákonyi Konstantina alkotását kölcsönkapták - jegyezte meg Csillag Péter.

Emellett apró Betlehemeket is kiállítottak a világ sok országából, többek között Ecuadorból, Chiléből, Mexikóból, Csehországból és Németországból.

A művész unokája beszélt arról is, hogy a következő szombatokon, december 5-én, 12-én és január 10-én egészestés programok lesznek a múzeumban. Először nosztalgia Ki nyer ma?, a Magyar Rádió Játék és muzsika 10 percben című, egykori műsora lesz hallható Meixner Mihály vezetéséve.

A következő alkalommal Karácsonyi Szalont rendeznek az ünnep témakörében, a résztvevők fölolvashatják saját verseiket, novelláikat, január 10-én pedig a Benyus Testvérek Kamaraegyüttese, vagyis tíz testvér muzsikál. A rendezvényeken vásárolhatók művészeti albumok, mesekönyvek, képeslapok és a művész festményeinek reprodukciói.

Csillag Péter fölhívta a figyelmet arra, hogy a múzeummal egybenyitott Tavasz teremben a Triznya Kocsma Budán című kiállítást január 16-ig meghosszabbították. Szőnyi István festőművésznek zebegényi kertet ábrázoló két rajza, valamint Szőnyi Zsuzsa, a művész unokája és férje, Triznya Mátyás itáliai akvarelljei és római lakásuk neves magyar látogatóiról, köztük Illyés Gyuláról, Pilinszky Jánosról és Sebestyén Mártáról készült fotók láthatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!