Kultúra

2008.11.16. 09:13

Elhunyt Gyurkovics Tibor

Elhunyt Gyurkovics Tibor. A József Attila- és Kossuth-díjas írót életének 77. évében érte a halál. Gyurkovics Tibor 1931. december 18-án született Budapesten. <br> <br>

1942-1948 között a budapesti piarista gimnáziumba járt. Itt érettségizett le 1950-ben. Polgári származása miatt nem vették fel sem az orvosi, sem a jogi egyetemre, és a színiakadémia sem fogadta be. Néhány hónapig a BESZKÁRT-nál dolgozott normásként, éjszakai műszakban, majd szeptemberben felvették a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára. Annak elvégzése után, 1953-1955 között pszichológusi oklevelet szerezett az ELTE BTK-n.

Szakdolgozatát József Attila értékelésének a verseiben megnyilvánuló szinesztéziájáról írta. 1955-1957 között a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola előadója. 1956-ban a főiskola forradalmi bizottságának elnöke lett, ezért később meghurcolták és elvesztette az állását is. Egy évig kisegítő iskolai tanárként dolgozott Kőbányán, majd 1958-1960 között vezető pszichológus volt egy gyermekgondozóban. 1960-1968 között volt az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetben pszichológus. Itteni tapasztalatai számos regényében és versében megjelentek. 1968-tól írásaiból kezdett élni, bár vannak más kötöttségei is.

A Pest Megyei Bíróság igazságügyi szakértője volt 1966-1970 között, 1988-1992 között a veszprémi Petőfi Színház dramaturgja, 1989-1991 között az Új Idő szerkesztőbizottsági tagja volt. 1991-től a Lyukasóra című tévéműsor állandó résztvevője, 1992-től a Lyukasóra című folyóirat alapítója és szerkesztő bizottsági tagja. 1991-1995 között a Magyar Írókamara társelnöke volt, 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke, 1994-ben a magyar labdarúgó-válogatott pszichológusa, 1995-től a Magyar Írók Egyesületének elnöke lett.

Verseket 15 éves kora óta írt, első verseit Hárs László közölte a Népszavában. A Vigília 1958-as májusi számában Rónay György mutatta be költeményeit. Első mesterei és példaképei Weöres Sándor és Pilinszky János voltak. Első verseskönyve 1961-ben jelent meg. A versek mellett regényeket, elbeszéléseket, lírai esszéket, színműveket és publicisztikát is írt, ezért nevezte őt Szeghalmi Elemér és Hernádi Gyula is a magyar irodalom pentatlonistájának, illetve öttusabajnokának.

Díjai, kitüntetései: József Attila-díj (1982), IBBY-díj (1985), Bölöni-díj (1987), Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1992), Kossuth-díj (1994), Magyar Örökség Díj (1997), Magyar Művészetért Díj (2001).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!