2014.05.02. 13:03
Gabo babérkoszorúja nem hervad el
Legendákkal övezett, visszahúzódó életet élt az elhunyt irodalmi Nobel-díjas alkotó. Gabriel García Márquezt, Latin-Amerika íróját Shakira, Obama és Clinton is gyászolja, régi barátja pedig sírig őrzi titkát. Gyermekkori megpróbáltatásokkal, egy verekedés történetével és egy zajos bevonulással emlékezünk a Száz év magány szerzőjére, míg Vámos Miklós az ő portréjával szemez konyhájában.
– Gabriel García Márquez halálával a világ elveszítette a leggazdagabb képzeletvilágú írói egyikét – méltatta [namelink name="Barack Obama"], az Egyesült Államok elnöke a múlt héten, 87 éves korában elhunyt irodalmi Nobel-díjas írót. Azóta barátai, többek között [namelink name="Bill Clinton"] exelnök és az énekesnő, Shakira is megemlékezett a kalandos életű kolumbiai szerzőről, aki egy part menti faluból indult, és vált Latin-Amerika képviselőjévé.
Magyarországon a 60-as, 70-es években a latin-amerikai irodalom népszerűsége növekedett, Gabriel García Márquez regénye, a Száz év magány ebbe a trendbe robbant bele. – Nem lehet és nem is kell elhallgatni, hogy ezen évtizedek hivatalos állami kultúrpolitikája támogatta a harmadik világbeli, különösen a kapitalizmussal szembehelyezkedő országok hazai megjelenését. De például Julio Cortázar argentin író mellett García Márqueznél is elvált közéleti-ideológiai állásfoglalása az írói tevékenységétől – utalt [namelink name="Csikós Zsuzsanna"], a modern hispán próza kutatója a Nobel-díjas író [namelink name="Fidel Castro"] kommunista diktátorral ápolt, a nyilvánosság előtt is felvállalt szoros barátságára.
Gabriel García Márquez (1927–2014)
Jogászhallgatóból lett zsurnaliszta Gabriel García Márquez, Rómából, Párizsból, Barcelonából és még New Yorkból is tudósított. Az újságírás olyannyira elbűvölte őt, hogy több regényét is megalapozta, így íródott meg a Titokban Chilében, az Egy emberrablás története vagy az Egy hajótörés története.
Castro, Clinton és Shakira
Havannai tudósító munkája során ismerkedett meg Castróval, az akkor, azaz 1959-ben hatalomra kerülő – majd az országot 2008-ig irányító – diktátorral. – Sokan bírálták Gábriel Márquezt Castro-barátsága miatt, köztük két Nobel-díjas alkotó, a perui író, Mario Vargas Llosa és a mexikói költő, Octavio Paz is, mondván: kubai társuk nem állt ki nyíltan a kubai erőszak ellen. De tudnunk kell, hogy titokban sok ellenzékinek segített, közbenjárt az érdekükben, hogy elhagyhassák az országot – magyarázta Csikós Zsuzsanna.
Mario Vargas Llosa perui író csütörtökön közölte: akárcsak a napokban elhunyt Gabriel García Márquez, ő is a sírig megőrzi közös titkukat, és nem árulja el, miért szakadt meg 1976-ban egykori barátságuk. – Volt köztünk egy megállapodás, hogy nem beszélünk erről. Ő haláláig tartotta magát ehhez, és én is ezt fogom tenni. Hagyjuk az életrajzíróinkra, ha kiérdemeljük őket, hogy kiderítsék ezt az ügyet
– mondta Vargas Llosa, aki Caracasban méltatta egy összejövetelen a néhai Márquezt.
Más hírességekkel is jó kapcsolatban volt García Márquez – vagy ahogy országában hívják, Gabo. Bill Clinton egykori amerikai elnök például e szavakkal búcsúzott az írótól: – Büszke vagyok arra, hogy több mint húsz éven át a barátja lehettem, megismerhettem hatalmas szívét és ragyogó elméjét.
García Márquez honfitársát, az énekes-dalszerző Shakirát is barátai közt tudhatta azóta, hogy 1999-ben riportot írt róla. – Az író úgy tartotta, Shakira egyedi, ártatlan érzékiséggel bíró zenéjével azt fejezi ki, amit ő az irodalomban, azaz Latin-Amerika lényegét – beszélt Gabo másik híres barátjáról a kutató, akivel García Márquez közös munkába is fogott. A Szerelem a kolera idején című regénye filmadaptációjához ugyanis az énekesnő több dalt is szerzett.
Nobelt érő emlékek
García Márquez e művéről tudhatjuk, hogy szülei története ihlette, ugyanis édesapja, Gabriel és édesanyja, Luisa házasságát családjuk ellenezte. Olyannyira, hogy első gyermekük születésekor a csecsemőt a nagyszülőkre hagyták, ők pedig tőlük távol kezdtek új életet, és vállaltak még 10 gyermeket. De ez a tiltott kapcsolat adta Gabo Szerelem a kolera idején című művének alapötletét, amelyben a főhősök ifjúkori vágya egy élet várakozás után teljesülhet csak be.
1982-ben az irodalmi Nobel-díjat mégis egy másik megható családregény, a Száz év magány hozta el Gabónak. – García Márquezt a nagyszülei nevelték 10 éves koráig, Tranquilina Iguarán Cotes mama és Nicolás Ricardo Márquez Mejía ezredes, a nagypapa, aki Gabo életében a legfontosabb személy volt. Róluk mintázta a regénybeli falut, Macondót megalapító José Arcadiót és Ursulát is, hiszen nagyszülei nevéhez fűződik szülőfaluja, Aracataca megalapítása is. A családi ihletésű regénye azonban nemcsak egy mitikus történetet hívott életre, a generációkon átívelő mesével egész Latin-Amerikát jellemezte – fejtette ki Csikós Zsuzsanna, miért kapta a szakma legnagyobb elismerését García Márquez. „Regényeiért és novelláiért, amelyekben a fantasztikus és a realista ötvöződik a képzelet egy gazdagon megszerkesztett világában, ily módon reflektálva egy kontinens életére és konfliktusaira" – olvasható a Nobel Bizottság indoklásában.
Gabo legendái
A Száz év magány sikerét a számok is mutatják: 35 nyelven, több mint 30 millió példányban jelent meg. De nemcsak az olvasóközönség kedvencévé vált, a kortárs alkotók sem hagyták szó nélkül a kötetet.
Mario Vargas Llosa a regényt olvasva doktori értekezését Gabónak szentelte, amely egy világhírű legenda alapjául szolgált. – Az Egy istengyilkosság története című dolgozatban Llosa elírta barátja, García Márquez születési dátumát, amelyért az író – valószínűleg szándékosan – nem is szólt. Ezek után évtizedekig 1928. március 6-át jegyezték születése napjaként, de mára kiderült: egy évvel korábban látta meg a napvilágot – anekdotázott Csikós Zsuzsanna.
Az író, műsorvezető Vámos Miklóst Gabriel García Márquez Száz év magánya lenyűgözte. – Amióta a regényt elolvastam, szeretnék úgy írni, mint ő. De azt vallom, jobb egy közepes saját, mint egy, a nagyokat utánzó, közepes írás – idézte fel első „találkozását" a kolumbiai regényíróval, amely egyszerű csodálatnál többé vált.
Gabo Vámos Miklósra gyakorolt „lórúgásszerű" hatására 2004-ben egy kisregény született Márkez meg én címmel. Ebben a könyvben Mákos Tibor szakácsmestert váratlanul és inkognitóban látogatja meg Magyarországon a világhírű író, akivel végül jó barátságot kötnek. És bár García Márquezzel Vámos személyesen nem találkozhatott, nemcsak ezt a kötetet ajánlotta neki, lelki rokonaként emlegette egy írásában.
– Lenyűgözött, ahogyan egy kis közösség életének leírásával egy egész kontinenst jellemezni tudott. García Márquez nem kolumbiaiként, hanem inkább castaneróként, azaz part menti és vidéki emberként írta regényeit, egy lenézett népcsoport tagjából vált egész Latin-Amerika legfontosabb írójává. De a vele készült interjúkból megmutatkozó világlátása is közel áll hozzám. Ki is akasztottam a képét a konyhába, hogy néha szemezhessünk – mondta [namelink name="Vámos Miklós"] arról a fotóról, amelyen García Márquez a híres Róma kávéház lépcsőjén ül, amelynek nincs teteje. – Egy szűk tucatnyi tehetséges író gyűlt ott össze nagyjából naponta, ebben a közegben lett újságíróból író – folytatta.
Az íróból pedig irodalmi Nobel-díjas alkotó lett, aki azt mondta egy interjúban: ő nem kér több díjat, inkább adják a fiataloknak. – Nem venném komolyan vagy szó szerint az írók nyilatkozatait, mert nincs olyan siker, amit egy alkotó nehezményezne, bármennyi van neki már. García Márquez, amikor még csak jelölt volt a Nobel-díjra, kijelentette, ő nyugodtan alszik majd, amikor a nyertest felhívják telefonon. De a díj után fontos közéleti figurává vált, és ehhez méltóan viselkedett – fogalmazott Vámos Miklós, aki nem gyásszal gondol a kolumbiai íróra, inkább örömmel olvassa újra a műveit.
Llosához azonban a világirodalom talán leghíresebb összeveszése is köthető. A két alkotó jó barátságának a legenda szerint egy García Márqueznek címzett balegyenes vetett véget, mert azt tanácsolta Llosa feleségének, váljanak el. Mások szerint politikai nézeteik miatt különböztek össze, de tény, hogy a 70-es évekbeli incidens óta nem álltak szóba egymással, és a konfliktusukról sem beszéltek.
Márquez másik híres fellépése azonban már az 1982-es Nobel-díj-átadóhoz köthető.
– Az irodalmi elismerést az író először nem akarta elfogadni, szenilis babérkoszorúnak nevezve azt –mesélte nevetve a kutató. Később meggondolta magát, „a latin-amerikai nép nevében" elfogadta a Nobelt, de minden protokollal szembemenve színes ingben és egy népes-hangos társasággal jelent meg a gálán. Csikós Zsuzsanna szerint később az elismerést édesanyja is csak úgy kommentálta: „Most végre Gabo megjavíttatja a telefonomat".
