Kultúra

2010.08.28. 17:55

Goethe-érmet kapott Heller Ágnes

Heller Ágnes magyar filozófust Goethe-éremmel tüntették ki szombaton Weimarban. A Goethe Intézet ugyancsak kitüntette Fuad Rifka libanoni költőt és filozófust, valamint John M. Spalek amerikai kutatót.

A Goethe Intézet 1955 óta tüntet ki olyan személyiségeket, akik kiemelkedő érdemeket szereztek a német nyelv terjesztésében és a nemzetközi kulturális cserében, akiknek a munkássága tükrözi az intézet szellemiségét.

Az intézet a kitüntetés bejelentésekor azt is hangsúlyozta, hogy a magyar filozófus életművéért részesül a díjban. Több mint 40 szakkönyvet publikált, és ezekben tükröződik élete is, amelyre rányomta bélyegét a XX. század mozgalmas történelme: a nácizmus barbarizmusa, az 1956-os forradalom, majd ellenzéki szerepe. Heller Ágnest Lukács György kedvenc tanítványaként tartják számon.

A Goethe-érem a Német Szövetségi Köztársaság hivatalos érdemjele. Az érmet korábban a költőfejedelem halálának évfordulóján, március 22-én adták át, de tavaly óta Goethe születésnapján tartják a díjátadó ünnepséget.

A díjnak már volt magyar kitüntetettje: megkapta Ligeti György zeneszerző, Kertész Imre Nobel-díjas író és Tandori Dezső író-költő is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!