Kortörténeti dokumentumgyűjtemény készült a Tanácsköztársaságról

Egyszerre négy művet tartalmaz A Tanácsköztársaság véres almanachja című kötet, amely jelképesen 1919 darab számozott példányban jelent meg. Raffay Ernő történész írt hozzá előszót.

Magyarországon 1919 az az év, amikor a szabadkőművesek ténykedéseit övező összeesküvés-elméletek egyszeriben testet öltenek, hiszen a velejéig nemzetellenes páholyok tagjai, mint trójai falóból kitörő harcosok, rátelepszenek az ország vezetésére. A fényre való kilépésük pedig megteremti az intézményesített vörös káoszt a kivéreztetett, megalázott, országcsonkítás előtt álló hazában. Ez egy olyan momentum az ország történetében, amely történészek szerint – modern formában – akár újból meg is ismétlődhet. Hanem – mint azt Kozma Miklós írja a gyűjteményes kötetben szereplő Az összeomlás 1918–1919-ben című művében – „katonamondás, hogy az Isten az erős zászlóaljakat segíti. Katonamondás az is, hogy Uram, Te ne segíts az ellenségnek, a többit majd mi magunk intézzük el!” Legyen hát ellenszer ez a dokumentumgyűjtemény a küszöbön álló áfiumok ellen!

A trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára napvilágot látott kötet különösen vaskosra sikeredett, de ez senkit sem rettentsen el. Olyan olvasmányos művek szerepelnek benne, amelyeket néhány évtizeddel ezelőtt még tűzzel-vassal üldöztek. Kozma Miklós, az MTI egykori elnöke, később belügy- és honvédelmi miniszter már említett könyve mellett a kötet tartalmazza a Gratz Gusztáv A bolsevizmus Magyarországon című művét 1921-ből, a Váry Albert magyar királyi helyettes koronaügyész által összeállított A vörös uralom áldozatai Magyarországon című, eredetileg 1922-ben megjelent könyvet, és e kettő közé illesztve szerepel az almanachban a Morin álnevű szerző A tisztelt szovjet című munkája is.

A művekből feltárul az a magyar vészkorszak, amikor a védtelen városi és vidéki embereket, nőket, gyerekeket, családapákat úgy vadásztak le nap mint nap a vörös kommandók, mint ahogyan bárki végzi a ház körüli mindennapi teendőit. A kötet különös értéke, hogy közel 600 ilyen szörnyű esetet is a szemünk elé tár tabuk nélkül: megnevezve a gyilkost, de még származását is, nem titok az elrendelő személye, sem azok a mondvacsinált okok, amelyek ártatlanok akasztásához, agyonlövéséhez, agyonveréséhez vezettek. E hatalmas könyv kiadásának a legfontosabb mondanivalója az, hogy „ismernünk kell a baloldalt (liberálisok, kommunisták, szabadkőművesek), hogy soha többé ne érje a magyarokat ilyen megaláztatás, mint 1918–1919-ben” – mutat rá Raffay Ernő az almanach előszavában.

A Tanácsköztársaság véres almanachja

Kiadó: Magyar Menedék Könyvesház, 2020.

1104 oldal

Bolti ár: 19 190 Ft

 

Hozzászólások

Ez után a dal után együtt sírt Kökény Attila és Curtis, a TV2 stúdiójában
Könnyeivel küszködve próbált szavakat találni Curtis produkciójára a Sztárban sztár zsűrije, Kökény Attila. A rapper elhunyt édesapjának énekelte Zorán slágerét. Mindenkit meghatott.
A Juventus nem bírt otthon a Veronával
Két győzelem mellett viszont harmadszor kellett megelégednie az egy ponttal.
Kiderült, hogyan halt meg a magyar kajakos. Felesége azonosította a holttestét (videó)
Tragikus motorbalesetben meghalt Veréb Krisztián olimpiai bronzérmes kajakos, 43 éves volt. A két éve Dominikán élő sportoló valószínűleg megcsúszott motorjával és egy oszlopnak csapódott, az életét már nem lehetett megmenteni, szörnyethalt – derült ki a TV2 Tények adásából.
Magabiztosan nyert az éllovas Real Sociedad
4-1-re győzte le a vendég Huescát.
A Nomadland és a Sarlatán is versenyez a Camerimage Arany Béka-díjáért
A fesztivál életműdíját a szervezők korábbi bejelentése szerint Philippe Rousselot Oscar-díjas francia operatőr kapja.
Többeket őrizetbe vettek egy tankeren a La Manche csatornában
Több potyautas volt a fedélzeten, akik verbálisan megfenyegették a legénységet.