Hallgassa élőben!

Magyar kedvencek is fellépnek az idei Jazzpikniken

Hozzászólások

Idén a Tájházak napja is csatlakozik a Múzeumok éjszakájához
Hagyományőrző és családi programokkal, kézműves foglalkozásokkal, táncházakkal, falubejárásokkal és számos egyéb programmal várják az érdeklődőket.
Köszönet azoknak, akik kaput nyitnak a világra
A résztvevők között volt olyan is, aki 65 évvel ezelőtt vehette át diplomáját.
Több százmillió forint összértékű festményeket adományozott a múzeumnak - Fotók
Három Aba-Novák Vilmos festményt ajándékozott egy magánszemély a Móra Ferenc Múzeumnak.
Sikertelenül próbált Irán műholdat pályára állítani
A Pentagon szerint június közepén kíséreltek meg pályára állítani egy műholdat.
Csak pórázon lehet vezetni a kutyákat az ártéri sétányon
Az önkormányzati rendeletben azonban még az szerepel, hogy a terület kutyafuttatásra kijelölt rész, így sokan nem veszik figyelembe a jelzést. Sőt, fenyegetik a területet gondozó személyeket, mert azt feltételezik, e mögött a döntés mögött ők állnak.
Szijjártó: Magyarország az új autóipari korszak nyertesei közé tartozik
Az ország termelésének egyharmada származik az iparágból, ezért rendkívül fontos, hogy zászlóshajó szerepünket megőrizzük az autóipar új időszakában is.