Török hódoltság-korabeli éremleletet találtak Simontornyán

A török hódoltság kezdetén elrejtett éremleletet találtak Simontornyán, a több mint ezerhatszáz darabos kincs nagy hányada ezüstérme, de vannak köztük Hunyadi Mátyás és Szapolyai János által veretett aranyforint is – közölte a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum.

A múzeumnak még szeptemberben jelentették be helybeli lakosok azt, hogy egy ház udvarán a véletlennek köszönhetően bukkantak a kerámia edénybe rejtett érmékre. A kis méretű, füles korsó a talajfelszínhez közel, az oldalán feküdt – közölték az MTI-vel.

Az éremleletet a múzeumban laboratóriumi körülmények között restaurátorok és régészek bontották ki numizmata részvételével; a lelet legalább 1625 érmét tartalmaz – írták.

Az éremkincs túlnyomó részt magyar, osztrák és török ezüstérmékből áll, többségük, csaknem 1500 darab Hunyadi Mátyás, II. Ulászló, II. Lajos és I. Ferdinánd ezüstdénárja. A lelet tartalmaz néhány kisebb értékű, hazai ezüst obolust, és mintegy 40 osztrák, illetve német területről származó ezüstveretet, passaui és salzburgi batzeneket, krajcárokat, valamint 100 török akcsét is. A pénzlelet legértékesebb darabja az az öt aranyforint, amelyeket utoljára helyeztek az edénybe: kettő Hunyadi Mátyás, három pedig Szapolyai János verete.

A kincset az érméken található legkésőbbi évszám alapján 1542 előtt nem rejthették el. A múzeum közleménye szerint Buda 1541-es elfoglalása és Simontornya 1545. évi eleste között számos olyan hadi esemény történt, amelyek során egykori tulajdonosa – talán egy gazdagabb paraszt vagy kereskedő – biztonságba kényszerült helyezni vagyonát, amelyhez azonban már nem jutott hozzá újra.

Azt is közölték, hogy az érmék értékének felbecsülése után lesz lehetőség arra, hogy a lelet megtalálói megkaphassák a beszolgáltatói jutalmat. A szekszárdi múzeumba csaknem 30 év után került be újabb régészeti korú éremlelet – tették hozzá.

Hozzászólások

Életfogytiglanra ítélték Olaszország legkeresettebb bűnözőjét
Egyes feltételezések szerint ő lehet a Cosa Nostra vezére.
Idén a zászlófelvonás lesz a központi esemény
A járványügyi helyzetre tekintettel az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére szervezett központi események legtöbbje idén elmarad.
Semjén Zsolt: Az állami kitüntetés fontos visszajelzés a haza részéről
Kitüntetést vehetett át Csermely Péter, a Mediaworks Hungary Zrt. tartalomfejlesztési vezérigazgató-helyettese is.
Változóan felhős időre számíthatunk pénteken
A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 14 és 22 fok között valószínű.
Halálra gázolt a vonat egy férfit Kecskeméten
Halálra gázolt a vonat egy idős férfit Kecskeméten csütörtök este – közölte a rendőrség a honlapján.
Nemzeti ünnep: 64 éve tört ki az 1956-os forradalom
Ismerje meg a forradalom és szabadságharc eseményeit.