Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Trianon-kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Galériában

Összetartozunk – A Trianon előtti Magyarország rajzban elbeszélve címmel az előző századforduló Magyarországát bemutató grafikai kiállítás nyílt a nemzeti összetartozás éve alkalmából, csütörtökön a Magyar Nemzeti Galériában (MNG).

A 2020-as esztendőt az Országgyűlés a nemzeti összetartozás évének nyilvánította a trianoni döntés századik évfordulójára emlékezve, az emlékév pedig nagy lendületet adott a tudományos kutatásoknak és a közgyűjtemények számára is lehetőséget adott kiállítások megrendezésére, gyűjteménygyarapításokra – emlékeztetett a tárlat csütörtöki sajtóbemutatóján a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria általános főigazgató-helyettese.

Vígh Annamária hozzátette, intézményük két kiállítással csatlakozik az emlékévhez: a most nyíló kamaratárlat mellett az év végén Sopronban jelentkeznek majd kiállítással, szintén az Összetartozunk hívószó mentén.

Az MNG csütörtökön megnyílt kamaratárlata nem nagy méretű, de annál különlegesebb, hiszen az 1886 és 1901 között megjelent, Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című, monumentális könyvsorozat magyar köteteinek mintegy 1600 illusztrációjából mutat be csaknem hatvan rajzot és grafikát – emelte ki a főigazgató-helyettes.

Vígh Annamária felidézte, hogy az enciklopédikus igényű kiadványsorozat Rudolf trónörökös kezdeményezésére jött létre. A koncepció a trónörökös politikai nézeteit is tükrözte: a Monarchia valamennyi nemzetiségét a teljes körű megismertetésük révén egyenrangú alkotóelemként kívánta láttatni. Ezért az írásokban korának legismertebb tudósait szólaltatta meg, míg az illusztrációk elkészítésében a korszak szinte valamennyi nevesebb monarchiabeli művésze is részt vett.

Rudolf elképzeléseinek megfelelően a kiadvány két nyelven jelent meg, bécsi és budapesti szerkesztőséggel; a magyarországi kötetek szerkesztését Jókai Mór irányította. A sorozatot először kéthetente megjelenő füzetek formájában adták ki, később ezeket fűzték össze 21 reprezentatív kötetté – mondta el Vígh Annamária.

Szücs György tudományos főigazgató-helyettes arra emlékeztetett, hogy a 19. század második felének embere még hitt abban, hogy a világ megismerhető és rendszerbe foglalható, ráadásul éppen ebben az időszakban indult be Magyarországon a kiegyezést követő látványos fejlődés.

A monumentális kiadványsorozat az Osztrák-Magyar Monarchia egységét, megbonthatatlanságát volt hivatott sugallni, noha a mából azt is látni, hogy a később súlyosabbá váló repedések már elindultak, a sorozat befejezése után húsz évvel pedig már egy teljesen más világ köszöntött be – jegyezte meg.
Hessky Orsolya kurátor hozzátette, a kötetekhez szánt, jobbára tájképeket, történelmi helyszíneket, népszokásokat, népviseleteket bemutató rajzok a korszak legnevesebb festőinek, illetve legkiválóbb rajzolóinak munkái, amelyek összességükben a 19. század utolsó évtizedeinek rajzművészetéről adnak reprezentatív, átfogó képet.

A magyar részről több mint 1600 rajz kivitelezésében részt vett mások mellett Barabás Miklós, Zichy Mihály, Benczúr Gyula, Deák-Ébner Lajos, Feszty Árpád, Vágó Pál, Roskovics Ignác, Gyárfás Jenő, Székely Bertalan, Spányi Béla és Wagner Sándor. Munkáikat az ekkor nemrég kifejlesztett xilográfia révén sokszorosították és tették egységes stílusúvá a kötetekben – mondta el a kurátor.

Az MNG kamarakiállítása a hatalmas anyag legszebb rajzaiból válogat: a kiállított művek között van többek között Nádler Róbert A budai Dunasor a várkerti épületekkel című műve a Várkert Bazár korabeli ábrázolásával, Háry Gyula rajzai Kassa utcáiról és dómjáról, Erdélyből és Budapestről vagy Mednyánszky László felvidéki és alföldi munkái.

A kiállításon eddig csupán elvétve bemutatott, zömében tussal, ceruzával, temperával készített illusztrációkat tájegységek szerinti csoportosításban láthatja a közönség 2021. január 17-ig.

Borítókép: Egy érdeklődő az Összetartozunk – A Trianon előtti Magyarország rajzban elbeszélve című kiállítás sajtóbemutatóján a Magyar Nemzeti Galériában 2020. október 1-jén

Hozzászólások

Meghalt Viola Smith, a női dobosok úttörője
Sikerei csúcsán együtt zenélt Ella Fitzgeralddal és Chick Webbel.
Nem, ez nem az új munkásőrség, hanem még a régi. Annó 1967
Újragondolt Annó rovatunkban ezúttal nehezen emészthető fotókat közlünk. Enyedi Zoltán készítette őket 1967-ben a szegedi színházban, ahol a szegedi munkásőrök ünnepelték a szervezet évfordulóját.
Részletekbe menően megtervezte Boleyn Anna kivégzését VIII. Henrik
Az angol történelem leghíresebb királya hatszor nősült, hogy teljesíthesse fiúörökös iránti olthatatlan vágyát.
Kézigránáttal felrobbantotta magát egy embercsempész a soproni határátkelő előtt
Egy embercsempész felrobbantotta magát, amikor öt migránst akart Ausztriába juttatni, három embert még keresnek, azok közül, aki az autóban ült.
Bekérette az ukrán külügyminisztérium a kijevi magyar nagykövetet
Ukrajna továbbra is belügyekbe való beavatkozással vádolja Magyarországot, amiért támogatja a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget.
Nem tárgyalták az SZTE névváltásának kérdését
A Szegedi Tudományegyetem szenátusa hétfői ülésén nem szavazta meg a napirendet, mely tartalmazta az intézmény névváltoztatására irányuló napirendi pontot.