Kultúra

2008.04.04. 21:56

Iroda- és lakóház lesz a műemléki épületből

Iroda- illetve lakóház épül hamarosan a főváros régi pesti zsidónegyedének egy műemléki védelem alatt álló épületéből. Ez része a kerület rehabilitációjának. A Klauzál utcai épület első része, így az utcakép megmarad, mögötte azonban a XXI. századi lakásokat és irodákat alakítanak ki.

A Klauzál utca 7-9. alatt álló műemléki épület felújítása a kerület rehabilitációjának része - mondta el a Független Hírügynökségnek Hunvald György, Erzsébetváros polgármestere. Egy beruházó végzi majd a munkát, ez pedig tükrözni fogja: hogyan képzeli el a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a kerület önkormányzata a terület rehabilitációját.

A polgármester leszögezte: az épület első része megmarad, így az utcakép nem fog változni. Mögé azonban már XXI. századi épületet húznak fel. Az első szárnyban lakások, mögötte irodák, az épület alatt pedig mélygarázs kap majd helyet. A felújítás teljes költségét a beruházó állja.

A befektető Bokréta Házak Kft. honlapja szerint a tervezett Elizabeth Rezidencia építését idén júniusban kezdik meg, a munka pedig 2010. februárjában fejeződik be. 76 darab, 40 és 100 négyzetméter közötti lakás készül majd el, a négyzetméterárak pedig 440 ezer forintnál kezdődnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!