Kultúra

2008.04.11. 14:15

Költészet Napja az energiatakarékosság jegyében

Rendhagyó, közös programmal ünnepli a Költészet Napját a Merlin Színház, a Nemzeti Színház és a prae.hu. A pénteken esti Dalnokversenyen minden költemény az energiatakarékosság jegyében születik meg a Nemzeti Színház Gobbi Hilda színpadán.

Többek között olyan mondatok köré faragnak rímeket kortárs költők, mint a "zárd el a csapot fogmosás közben" - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Dalnokverseny ötletadója, Magács László, a Merlin Színház igazgatója.

A művészetnek reagálnia kell arra a világra, amiben élünk, ez volt az idei Dalnokverseny kiindulópontja, mondta el érdeklődésünkre Magács László. A Költészet Napi estre meghívott költőknek - Garaczi László, Havasi Attila, Kukorelly Endre, Tóth Krisztina, Spiró György és Varró Dániel - az energiafelhasználással, takarékossággal kapcsolatos szavakra, fogalmakra és mondatokra kell majd ott helyben verset írniuk. Lesz olyan feladat például, amikor a fenntartható fejlődésnek és a klímaváltozásnak is szerepelnie kell egy költeményben.

Amíg a költők rímeket faragnak, a közönség sem fog unatkozni. A publikum ismeretterjesztő előadásokat hallgathat meg, illetve egy kísérletet is megtekinthet, mondta el kérdésünkre válaszolva az est ötletgazdája. Amint a szerzők elkészültek a művekkel, felolvassák költeményeiket, amelyekre a meghívott zenészek - Darvas Ferenc, Gryllus Dániel, Gryllus Samu és Farkas Róbert - ott helyben megzenésítenek és elő is adnak. A Dalnokverseny műsorvezetői Jordán Tamás és Novák Péter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!